Beszámoló – interjú Neubauer Rudolf polgármesterrel

0
47

Kismarosra rekord mennyiségű fejlesztési forrás áramlott az elmúlt három évben. 2016-ban 121 millió, tavaly 167 millió, idén eddig közel 200 millió forint plusz pénz áll rendelkezésre beruházásokra.

NR2
Neubauer Rudolf, Kismaros polgármestere

– Mi az, ami már látható?

– A legfontosabb eredmény az óvoda felújítása volt. 10 év elmaradását pótoltuk a 150 férőhelyes új épülettel, két új csoportszobával, logopédus-teremmel, modern konyharésszel és teljeskörű felújítást kapott szigeteléssel együtt. Az óvoda udvara a szintén új ovi-foci pályával idén lesz parkosítva. Megújult a falu legforgalmasabb járdája a Vilcsek-ház mellett a kisvasút állomásnál lévő gyalogátkelőhelyig, valamint a sportcsarnok melletti járda. Két kilométer utat aszfaltoztunk újra a falu központjában és Börzsönyligeten. További három kilométer gyűjtőutat pedig javítottunk a település egész területén. A templomnál megindult támfalat újraépítettük. A sportegyesülettel is jó az önkormányzat együttműködése, így tudunk sikeresen pályázni 2015-től: új felszereléseket kaptak a sportolók, idén tavasszal fejeződik be a pályafelújítás és már készítik elő a következő fejlesztéseket. A start- és közmunkaprogramban 20-30 helyinek tudtunk munkahelyet biztosítani évente. Az ő munkájuk eredménye az egész falut előbbre vitte. Évről évre egyre több szociális tűzifát tudunk szétosztani, 2015-ben 37, 2016-ban 86, 2017-ben 120 köbmétert adtunk. Verőcével közös pályázatunk révén egy nagy teljesítményű ágdarálót is tudunk venni, ami a településen keletkezett zöld nyesedék feldolgozását teszi lehetővé, hogy egyre kevesebb lombozat legyen elégetve, egyre több szerves anyag kerüljön komposztálásra, vagy más jellegű hasznosításra, és egyre kevesebb füst terhelje Kismaros levegőjét.

– Milyen építkezés kezdődik meg az idén ezekből a pénzekből?

– 78 millió forintot nyert az egészségház felújítására a falu. 15 millió forintot a település központi részén lévő járdák és utak felújítására nyertünk. 22 millió forintot kaptunk a stratégiai fontosságú Jánoshegyi út felújítására, hogy az ottani ingatlanok is megtarthassák, növeljék értéküket. A hivatal épületére – önrésszel együtt – elnyert 50 millió forint összegű támogatás jóvoltából pedig nemcsak a halaszthatatlan műszaki karbantartást, tetőfelújítást, szigetelést valósíthatjuk meg, hanem a Művelődési Ház kulturális tevékenységét is gazdagítani tudjuk. Nagyon szeretném, ha ott egy kávéház működne majd.

T1 tervezett helyszínrajz-page-001

– Az egészségház csak megújul vagy bővül is?

– Bővülni fog alapterületre is, és alapellátási funkcióiban is. A háziorvosi rendelő nagyobb várótérrel és előírás szerinti elkülönítő helységgel bővül, a fogászat is nagyobb térbe kerül, előkészítve egy későbbi fejlesztés során egy panoráma-röntgengép telepítését is, mellyel akár regionális fogászati központtá válhatunk. Az új épületszárnyba visszatérhet majd a védőnői szolgálat, de ide kerül az iskolaorvosi vizsgáló is és arra készülünk, hogy önálló gyermekorvosi ellátás is lesz az új egészségházban, valamint a rendszeres szűrővizsgálatok szervezésére is fel lesz készítve az épület. Az egészségházra a jövőben nemcsak, mint háziorvosi rendelőre kell majd gondolnunk, az új intézmény a betegségek megelőzését és az egészség megőrzését is szolgálja majd.

– Új parkolóhely is lesz az új egészségház mellett?

– Természetesen foglalkozunk a parkolás megoldásával a Liget utcában. Arra a feladatra kértem fel a műszaki munkatársaimat, hogy találjanak a Liget utcát tehermentesítő megoldást az autók parkolására. Egy, a patakon átívelő új gyalogos híd létesítésével, a Liget utca, Hegyalja út és Liliom utca forgalmi rendjének felülvizsgálatával, egyaránt foglalkozunk. De ehhez kapcsolódik a Morgó-patak mellé tervezett sétány lehetősége is, amit a falu zöld főutcájának képzelek el, és ide tartoznak azok a kérdések is, hogy miként tudjuk a várható gyermeklétszámhoz igazítva bővíteni az iskolát, megújítani a sportcsarnokot, esetleg egy szabványos méretű kézilabda pályával, vagy hol tudnánk felépíteni egy új bölcsődét, és az idősek napközbeni ellátását biztosító otthont.

– A testület januárban elfogadta a közterület-felügyelői státusz létesítését. A poszt betöltésével egy parkolóőrt kap a falu?

– Azért indítványoztam a közterület-felügyelet létrehozását, mert meggyőződésem, hogy valamenynyi kismarosi számára növeli a biztonságérzetet és erősíti az önkormányzat közösségi együttélést szabályozó rendeleteit, az egymás iránti figyelmet és fegyelmet. A közterület-felügyelő jogosultsága nemcsak a parkolási rend betartatására korlátozódik. Fel fog lépni az illegálisan lerakott kommunális szemét észlelésénél, vagy a rendezetlen zöldnyesedék deponálás esetében, elszállíttatja a közterületen gazdátlanul elhagyott járműveket, kezelni fogja a kóbor kutyák okozta gondokat éppen úgy, mint az égetési rendeletünk be nem tartását. A közterület-felügyelő a rendőrséggel állandó kapcsolatban végzi majd munkáját, a pótolhatatlan feladatot ellátó kismarosi polgárőrség munkáját is tovább erősítve.

– Épül a község, teljesülnek a polgármesteri elképzelések?

– Számomra a legfontosabb cél az, hogy közösségek épüljenek, ez a település megtartó ereje. Ennek egyik eszköze, a község építése, intézményeink, köztereink fejlesztése, fejlődése.

Lakatos Péter