ünnep



Az államalapítás ünnepe Kismaroson

Az államalapítás ünnepe Kismaroson

Kismaros Község Önkormányzata, a Kismarosi Egyházközség és a kismarosi Művelődési Ház közösen szervezte az augusztus huszadiki megemlékezést államalapító Szent István királyunk nemzeti ünnepén.

A megemlékezés ünnepi szentmisével kezdődött a Dózsa György úti római katolikus plébánián. A szentmise a hagyományos kenyérszenteléssel ért véget. Az utána tartott megemlékezésen Hantos Bálint mondta el Tűz Tamás Szent István király című versét, majd Neubauer Rudolf polgármester mondta el gondolatait az ünnep kapcsán.

Zoltán atyaHantos BálintCserkészek augusztus 20-án a templomban

Kismaros polgármestere azt hangsúlyozta, hogy az államalapítás nem a jól elvégzett munkára emlékezteti, hanem arra, hogy Szent István munkája a jövő építése. Annak a jövőnek az építése, amelyet mindannyian végzünk a jelenben. A jövőt pedig legjobb tudásunk szerint kell építeni, megalapozni.

Neubauer Rudolf úgy fogalmazott, hogy minden munkával töltött nap, valahányszor szűz földet maggal vetünk be, egy ház alapját ássuk, családot alapítunk az mind-mind egy kis, személyes államalapítás.

Nagyszerű érzés magyarnak lenni, Szent Istvánra gondolni és az ő tetteiből erőt meríteni, amikor elbizonytalanodunk – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy Szent István véghezvitte a munkát, Magyarország ezer év után is itt van.

Merítkezzünk Szent István munkájából és merítkezzünk nemzeti ünnepünk hitéből – zárta a beszédét Neubauer Rudolf.

Az ünnepségen moldvai csángó dalok hangzottak el, zárásként az Ó, Szent István, dicsértessél című középkori dal egy részlete.

A beszéd és a dal itt meghallgatható:

A dal Kismaroson énekelt részlete:

“Ó, Szent István dicsértessél, menny és földön tiszteltessél!
De főkképpen nálunk ma, mint Országunk Oszlopa!
Kérünk, mint Apostolunkat és az első Királyunkat!
Szent István nézz Mennyből le a szép magyar népedre!

Mi, kik Téged Pártfogónknak választottunk Szószólónknak
Szólj Istennél érettünk, légy mindenkor mellettünk!
Kérünk, mint Apostolunkat és az első Királyunkat!
Szent István nézz Mennyből le a szép magyar népedre!”

A résztvevőket ezután a plébánia Major Sándor termébe várták a szervezők, ahol a megszentelt kenyérből is fogyaszthattak és a legutóbbi, az Őrség Aranya elnevezésű Ország Tortájából is kóstolót kaphattak a megemlékezésen megjelentek.

Szentelt_kenyér_01

Szentelt_kenyér_02

Az ország tortája kóstoló

Köszönet illeti Horváth István szervezőt, Hantos Bálintot, az Embey-Isztin Gabriella vezette templomi kórust, Emmer Valit a templomdíszítésért, a 827. Szent László Cserkészcsapatot, az egyházközség tagjait és a kismarosi Művelődési Ház dolgozóit.

Húsvéti, ünnepi menetrend a kismarosi templomban

Húsvéti, ünnepi menetrend a kismarosi templomban

VIRÁGVASÁRNAP (április 9.): 8 órától csendes szentmise. Aki teheti a 9:30-as ünnepi barkaszentelési szentmisén vegyen részt. NAGYCSÜTÖRTÖK (április 13.): 18 órakor az Utolsó Vacsora emlékmiséje. NAGYPÉNTEK (április 14.): 17 órakor Keresztút, ezt követően 18 órától ünnepi nagypénteki liturgia. NAGYSZOMBAT (április 15.): Napközben a templom egész nap nyitva szentsír látogatásra. 19:30-tól Húsvéti vigília szertartás, utána agapé … Folytatás