Kaneko Miyuji Attila zongorakoncertje Kismaroson

0
1109
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kaneko Miyuji Attila ad koncertet május 9-én, szerdán, 18 órától a Kismarosi Művelődési Házban. A fiatal zongoraművész Tokióban született, édesapja japán, édesanyja magyar. Zenei tanulmányait Magyarországon kezdte, e célból hatévesen költözött Kismarosra anyai nagyszüleihez, Mező Judit zenepedagógus nagymamájához. Általános iskolai tanulmányait is itt kezdte, majd a váci zeneiskolában tanult Cs. Nagy Ildikó tanítványaként. A Liszt Ferenc Zeneakadémián Eckhardt Gábor, Keveházi Gyöngyi és Rita Wagner voltak a mesterei. 2006-ben a Tokiói Zeneakadémián folytatta tanulmányait, ahol neves japán művészektől tanult, majd itt szerzett diplomát.

A világ több nagyvárosában is fellépett már, folyamatosan járja a világot Európától Ázsián át a tengerentúlig. Nagy szeretettel tér időről-időre Magyarországra. Budapesten is több koncertet adott Kobayashi Ken-Ichiro vagy korábban Kocsis Zoltán karmesterekkel együttműködve.

Idén Miyuji ismét Budapesten ad két koncertet a Zeneakadémián, majd ezt követően jön Kismarosra május 9-én, este hatkor. Az idei koncert – hasonlóan a három évvel ezelőttihez – gyermekbarát lesz. A belépés díjtalan, de adományokat elfogadunk a szervezés költségeihez. Kaneko Miyuji Attila hivatalos Steinway művész, 2015 óta Kismaros díszpolgára.

 Cikk és képek a 2015-ös koncertjéről.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotók: Aradi Szilveszter