Két 5. és egy 2. helyezést hozott el a kismarosi Torony SE Párizsból

0
1589

Az idén Párizsban rendezték meg a 45. Wado-Kai karate Európa-bajnokságot. November 3-án Franciaországba utaztunk, ami csodálatos lehetőség volt a kismarosi karatékák számára, hiszen többeknek ez volt az első nagyobb utazása és repülése. A versenyre a tavalyi tanévben kvalifikálták magukat.

Az összesen huszonkét országból érkezett ötszázötvenhárom nevezést számláló versenyen hét kategóriában indultunk:

Márk Anna Ajándék – KATA és KUMITE U16 -54 kg,

Lucza Bernadett – KUMITE U18 +59 kg,

Kovács Bence – KATA és KUMITE U14 -50 kg,

Lucza Gergely – KUMITE +63 Kg,

Prétor Máté Csaba – KUMITE -63 Kg.

Márk Anna Ajándék és Kovács Bence formagyakorlatban (kata) is indultak a versenyen: ők az elsők, akik Kismarosról ebben a versenyszámban kijutottak. Küzdelemben (kumite) mind az öt versenyző indult. Az előző években csak Ajándék és Máté vett részt Wado-Kai karate Eb-n, a többieknek ez volt az első alkalom.
Lucza Bernadett első mérkőzését egy csodálatos 8-0-al zárta, mellyel továbbjutott, majd ezt követően beküzdötte magát a legjobb négy közé. A döntőbe jutásnál sajnos alulmaradt, majd a vigaszági mérkőzésen is, így egy szép 5. helyezéssel zárta a versenyt.
Márk Anna Ajándék kumitében az első mérkőzését győzelemmel zárta, majd azt követően Bettihez hasonlóan a második körben továbbjutott, ám a döntőbe kerülésért folytatott küzdelemben sajnos ellenfele jobbnak bizonyult, a vigaszági küzdelem során szintén, így egy csodálatos 5. hellyel zárta a napját.

_MG_9394

Prétor Máté Csaba első mérkőzése után a második körben is győzedelmeskedett, így bejutott a döntőbe, ahol ellenfele jobb versenyzőnek bizonyult, így a dobogó 2. fokára állhatott, megőrizve ezzel a 2015-ös luxemburgi 2. helyezett eredményét.

_MG_9366

Összességében a magyaroknak nem ez volt a legeredményesebb versenyük, de mi, a kismarosi Torony Se csapata büszkék lehetünk, hiszen egyesületünkben született a legjobb egyéni magyar eredmény!

_MG_9414

Köszönöm a tanítványok kitartó munkáját, szüleik odaadó támogatását, valamint Kismaros Község Önkormányzata, a Kismarosi Művelődési Ház, a Málnalevél Patika és a Special Grip Hungary hathatós segítségét, továbbá Kovács Kriszta sportpszichológus és Hajdu Ádám hosszú évek óta tartó bírói háttérmunkáját.

Kelemen Ákos

Fotók: Ungi Dániel

GRATULÁLUNK KELEMEN ÁKOSNAK ÉS TANÍTVÁNYAINAK!!!!!!