Napfényes majális pörgős tánctalálkozóval

0
1528

Nem volt könnyű dolguk a Kismarosi Művelődési Ház dolgozóinak az idén (sem), hiszen a színes, tartalmas és szórakoztató majálisi program mellett, illetve annak keretein belül, kilenc tánccsoport és két vendégelőadó részvételével a II. Dunakanyar Tánctalálkozót és Néptáncversenyt is sikerrel megvalósították. 

A majális a Patak Vendéglő melletti placcon, a tavaly felavatott maibaum alatt vette kezdetét Neubauer Rudolf polgármester beszédével. Ezután sorban és párhuzamosan is zajlottak a különböző programok és események: az óvodások műsorát a Marus Tánccsoport bemutatója követte, majd Bartha Tóni bábelőadását tekinthették meg az érdeklődők. A Torony S.E. kismarosi karatékáinak produkciója után az iskola talentumos táncosai léptek színpadra. 

A Kápolnai Jenő vezette Váci Ifjusági Fúvószenekar mintegy hatvan zenésze a körülbelül egyórás, igen színes repertoárjával valószínűleg sokakban hagyott  maradandó nyomot – a szó legpozitívabb értelmében. 

Az egész nap folyamán büfé, árusok, vásározók, kézműves foglalkozások, arcfestés, vízibusz, gumikerekű kisvonat, játszószőnyeg, sorversenyek, buborékfoci, valamint kispályás labdarúgó bajnokság várta az éhes, szomjas és szórakozni vágyó gyerekeket, illetve felnőtteket.

Délután kettőkor a sportcsarnokban kezdetét vette a bevezetőben már említett  II. Dunakanyar Tánctalálkozót és Néptáncverseny a Zebegényi Zabszemek, a Verőcei Kabócák Néptánccsoport, a Danubius Táncegyüttes Ficos csoportja, a Visegrádi Zöldág Gyermek Néptánccsoport, a Visegrádi Kanyargó Néptánccsoport, Czibere Néptánccsoport (Szokolya), az Abajdóc Felnőtt Néptánccsoport, a Kismaros Néptánccsoport, a Verőcei Felnőtt Néptánccsoport, a Zsudri Néptánccsoport, valamint a vendégelőadók, Ungi Krisztián és a Wildenrosen színvonalas részvételével. 

A gyerekeknél a Visegrádi Zöldág Néptánccsoport produkciója és a Verőcei Kabócák viselete bizonyult a legszebbnek a háromtagú zsűri, Karánsebessy Balázs, Czinóber Klára és Babus Tamás döntése alapjánA felnőttek esetében az első a Kismaros, a második a Visegrádi Kanyargó, a harmadik pedig a Zsudri Néptánccsoport lett. A Közönségdíjat a szokolyai Czibere Néptánccsoport érdemelte ki.

II. Dunakanyar Tánctalálkozót és Néptáncversenyt Mészáros Tibor és zenekarának táncháza zárta. 

A szabadtéri programok a Katáng zenekar mesés koncertjével, valamint az egyszemélyes Teddy Harpo rock’n’roll bulijával ért véget. 

A rendezvényt Patak Vendéglő, Rita fagyizója, a kismarosi CBAKismaros Község Önkormányzata, valamint Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

A szervezők ezúton is gratulálnak a fellépőknek, köszönik a sok segítséget és rengeteg pozitív visszajelzést!

Az egésznapos esemény néhány pillanata:

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”466″ override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”120″ thumbnail_height=”90″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”250″ number_of_columns=”6″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Show slideshow]” template=”/home/elnimusz/public_html/www/kismarosikikialto/wp-content/plugins/nextgen-gallery/products/photocrati_nextgen/modules/ngglegacy/view/gallery.php” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails”]