Rendőrségi tájékoztató

0
756
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Váci Rendőrkapitányság Vác város középiskoláiban a fiatalok és az időskorúak védelme érdekében 2017.04.01. és 30. között „NAGYSZÜLŐI ÉRTEKEZLET” címmel bűnmegelőzési programot szervez.

A program célja: A fiatalok és az időskorúak bűnmegelőzési célú tájékoztatása a rájuk veszélyt jelentő bűncselekmény típusokról, azok felismeréséről és megelőzésének lehetőségéről. A fiatalok és az időskorúak (nagyszülők és unokák, szomszéd néni vagy bácsi) együttes részvételével speciális korosztályfüggő előadás, melyet a másik korcsoport is meghallgat. A hallottak alapján megismerik a káros hatásokat, veszélyeket. A későbbiekben saját és az ellentétes korosztályok védelme érdekében képesek lesznek felismerni és tenni ellene.

A program a társadalmilag előnyös és elvárt, mivel a korosztályok közötti valamint a családi kapcsolatok erősítését is szem előtt tartja a bűnmegelőzés mellett.

A célok elérése érdekében a középiskolákkal együttműködve az iskolákban „NAGYSZÜLŐI ÉRTEKEZLETET” szervezünk ahol a diákok és a nagyszülők együtt hallgatják meg az előadásokat. A tájékoztatót követően 3 héten keresztül, heti 1 alkalommal, minimum 1 órában a tanulók meglátogatják a nagyszülőket, amikor segítenek nekik és beszélgetnek egymással, felhasználva a megszerzett bűnmegelőzési ismereteket.

A program végrehajtására a középiskolások számára kötelező 50 óra közösségi szolgálat keretében kerül sor, a váci Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola, Madách Imre Gimnázium, Bartók Béla Zenei és Alapfokú művészeti Iskola, Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskola valamint a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Szakközépiskolája és Gimnáziuma, I. Géza Közgazdasági Szakközépiskolája, Selye János Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolája, Király Endre Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiumában a már korábban megkötött együttműködési megállapodás alapján.

A program lebonyolításáért felelős: Kovács Sándor r.alezredes

Elérthetőség: Tel.: 06 27/505-600 3507 mellék
Tel.: 06 20/2132454
E-mail: KovacsSa@pest.police.hu

OLYMPUS DIGITAL CAMERA