Vaddisznótámadás a bicikliúton

2
4701

Vaddisznó támadott egy kiránduló párra február 15-én, vasárnap délután 3 és 4 óra között Nagymaros és Kismaros között, a bicikliúton, nagyjából a kóspallagi elágazás vonalában. A házaspár Zebegény felől haladt Kismaros felé. Egymás mellett bicikliztek, a nő a jobb, a Duna felőli, a férfi a bal, a főút felőli oldalon.

A vaddisznó hirtelen ugrott elő a bokorból, az elmondottak alapján szándékosan nekik rontott, elölről-oldalról támadott rájuk. A nő a földre zuhant járművével és az egyik lába a váz alá szorult. Az állat a bicikli kerekére vetette magát, harapdálta, mint „egy megvadult kutya”. A férfi nem esett el, sikerült egyensúlyát megtartva megállnia. Közben a nő kimászott a kerékpár alól, el akart menekülni, ám elesett a sárban. A disznó utána rohant, – majd a lyukforma seb alakjából következtethetően – hátulról agyarával combon öklelte a nőt. A férfi kettőjük közé ugrott, majd a bicikli pedálrészével többször fejbe vágta a vaddisznót. Az egyébként nem túl nagyméretű állat egy ideig kitartóan támadott, majd hirtelen elrohant abba az irányba, amerről jött. Az egész 20 másodpercig tarthatott, addig senki más nem járt arra. Egy pillanattal később azonban feltűnt a bicikli úton egy futó, aki látva, hogy a pár sáros és véres, azt hitte, hogy elestek és megkérdezte, segíthet-e. A vaddisznótámadást meghallva azonban hitetlenkedve továbbállt.

A pár ezután elindult haza. A seb nagyon vérzett, tehát otthonról azonnal a sürgősségi felé vették az irányt. Érdekes, hogy a seb felett a nadrág szövete nem szakadt ki. Jelenleg csövön vezetik ki a váladékot a sebből, illetve a sérült több oltást kap: a szokásos tetanuszon kívül egy négyfázisú, veszettség elleni szérumot is. Az orvosok szerint szerencse, hogy a vaddisznó agyara nem akadt bele érbe, mert az könnyen a sérült életébe is kerülhetett volna az erős vérzés miatt. Az ÁNTSZ-nél annyit közöltek, hogy a vaddisznók valóban túlszaporodtak a környéken. A férfi felkereste a Börzsöny Borostyán Vadásztársaságot mint a területen illetékes csoportot is. Itt annyit mondtak, hogy hasonló esetről még nem hallottak, de kivizsgálják az ügyet.
A vaddisznó abban az esetben hajlamos támadni, ha kicsinyeket nevel, egyébként nem valószínű. A megtámadott házaspár nem látott malacokat a környéken, persze ettől függetlenül ott lehettek a bokrok között.

vaddisznó
A vadkan ma hazánk egyetlen veszélyesnek tekintett vadja.

Amennyiben magányos állatról van szó, ez a viselkedés akár veszettségre is utalhat.

Lehet, hogy egyedi esetről beszélünk. Az ügy mégis mélyebb vizsgálatra tarthat számot, hiszen ami ezzel a nővel és férfival megtörténhetett, elvileg megtörténhet mással is. Ők – a férfi lélekjelenlétének köszönhetően – „olcsón megúszták” a támadást, de rossz belegondolni, mi történne, ha mondjuk egy magányos gyerek, vagy idős ember kerülne hasonló helyzetbe.
Figyelmeztető táblák kihelyezése ugyan messze nem oldaná meg a problémát, de legalább mindenki számára világossá válna, hogy a Duna-parti kerékpározás könnyen bekerülhet az extrém sportok kategóriájába.

A magyar történelem egyik leghíresebb vadkantámadása egyébként a költő Zrínyi Miklóshoz köthető – bár az sem biztos.

zrinyivadkanja

 

 

2 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.