A Manyi
Ritkán láttuk pihenni. Akkor volt igazán szem előtt, mikor a művelődési házban dolgozott. Ülni, semmit-tenni – ez nem az Ő műfaja volt. A munka mindig megtalálta, minthogy dolgos sváb asszony volt. Mindennek tudta a lelőhelyét, mindent rá lehetett bízni, a házban nélkülözhetetlennek tűnt. Mégis eljött a pillanat, amikor ott kellett hagynia. Csendesen és szerényen élte tovább az életét, szinte észrevétlenül, családjára fordítva ezután az energiáit. Ami aztán eltűnt a súlyos betegség miatt, de még azt is méltósággal viselte.
Mostanra elfogyott minden ereje. Elment, és nagyon fog hiányozni mindenkinek: a családnak, a szomszédoknak és a mindazoknak, akik ismerték és szerették. Sokan vagyunk így.
Isten veled Manyi! Emlékedet szeretettel megőrizzük…
vgy
