Folytatódik a közmunka program Kismaroson

1
599
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Váci Munkaügyi kirendeltség közvetítésével a hosszútávú közmunka, illetve a Start munka program keretében, Kismaros mind a négy benyújtott pályázatát nyertessé nyilvánította a Belügyminisztérium – tájékoztatta a Kikiáltót Neubauer Rudolf polgármester. Ezen kívül a Nemzeti Művelődési Intézet IV. kulturális közfoglalkoztatási programjának keretében is lehetőség nyílik maximálisan 4 fő foglalkoztatásra Kismaroson.

A hosszútávú közmunka program keretében a Kismarosi Önkormányzathoz 6 fő felvételére van lehetőség, feladatuk az általános közterület karbantartási és fenntartási munkák ellátása.

E program során a Művelődési Ház és az IKSZT Ház az idei évben 11 fő hosszútávú közmunkást alkalmazhat. Az elnyert pályázatnak köszönhetően nem kell megválni az eddig a Start munka programban itt dolgozó kulturális közmunkásoktól. A továbbra is jelentős létszámmal működő intézmény az előző évhez hasonlóan, idén is várhatóan számos színvonalas rendezvényt és programot tud megvalósítani a település javára.

A “helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatási” Start munka program keretében, a Művelődési Házban és az IKSZT Házban kézműipari termékek készítésével foglalkozhat maximálisan 15 fő munkavállaló.

A “közfoglalkoztatás a belterületi közutak karbantartása” Start munka program keretében maximálisan 15 fő foglalkoztatására nyílik lehetőség. A brigád fő feladata a kismarosi közutak és a járdák gondozása, javítása mellett, a téli útfenntartási feladatokban való részvétel lesz.

Összességében Kismaros a pályázatoknak köszönhetően mintegy 61 millió forintos maximális keretet kapott, ennek nagy része munkabérre, kisebb része, körülbelül 7 millió forint pedig dologi kiadásokra és eszköz beszerzésre fordítható.

A teljes létszámkeret a helyi és környékbeli munkaerőpiac adottságai szerint lesz feltöltve, az elérhető legnagyobb létszámmal.

 

 

 

1 hozzászólás

Comments are closed.