Kezdőlap Rólunk szól

Rólunk szól

Kicsit átváltoztak a kismarosi gyerekek

Senki sem az, akinek látszik. Farsang idején, pár órán át legalábbis. Persze egyébként sem, de itt konkrét akaratlagosságból, nem pedig ravaszságból. Az átváltozás csodája...

Levonulóban a mikroáradás a Dunán

Kedden reggel  tetőzött a Duna Nagymarosnál. Az Országos Vízjelző Szolgálat adatai szerint négy méter fölötti vízállást mértek, de az áradás csupán északnyugaton okozott kisebb fennakadásokat. Kismaroson ilyen volt a...

Ezüst- és bronzérem a Mikulás kupán

A tornán a két csapatom külön csoportba került, az egyik Kismaros A, a másik Kismaros B néven, az első csoportmérkőzést mindkét csapat sikeresen vette...

Kismarosi Betlehemek

Kismaros népe több falunak is elegendő Betlehemet készített, de ez így van jól! Egyik szebb, mint a másik.       A Kismarosi Kikiáltó szerkesztősége Áldott Karácsonyt kíván...

Mézeskalácsfalu

  A Kismarosi Kikiáltó ünnepi különszámának címlapján a kismarosi diákok és szüleik által - immár hagyományosan - elkészített, Kismarost jelképező mézeskalácsfalu látható, amely az iskola...

(Műv)Házunk tája

Hosszú évek óta gondoskodik a szórakozásunkról. Ő a falurendezvények szíve-lelke. Mindenki ismeri a nevét, de a munkájáról keveset tudunk. Pálmai-Burik Évivel a karácsonyi vásár...

40 év

Negyven éves születésnapját ünnepelte a kismarosi nyugdíjasklub. Főcze Györgyné, Kleckner néni, Portella Róza néni, Konrád Ica néni, Wiedermann Irma néni és még sokan mások,...

A kórusének máshoz nem fogható öröme

Újra élénk községünkben az egyházzenei élet. A Kismarostól elválaszthatatlan, évtizedek óta működő, tagjainak példamutató kitartásával szolgáló gitáros énekkar mellett ismét heti rendszerességgel próbál a...

Legolvasottabb

Kérés a kirándulókhoz, turistákhoz!

Közös közleményt adott ki a Dunakanyar hat települése, köztük Kismaros is, amelyben arra kérik a turistákat, hogy ha lehet, ne látogassanak a koronavírus-járvány veszélye...

Három osztályt lezártak a váci kórházban koronavírus miatt

Három osztályt lezártak a koronavírus miatt a váci Jávorszky Ödön Kórházban - tudta meg a Kikiáltó. A kórház telefonos tájékoztatása szerint a belgyógyászat, a rehabilitációs...

Tolvajok járták Kismarost hajnalban

Több utcán parkoló autóból tűnt el érték, de állítólag az udvarokban is tolvajok jártak ma hajnalban. A kismarosi facebook csoportokban már reggel több bejegyzés született...

Házhoz jön az ágdaráló ősszel is

A komposztálás elősegítése, és a zöldhulladék elégetésének visszaszorítása érdekében az önkormányzat ingyenes ágdarálást biztosít a kismarosi ingatlan-tulajdonosoknak a külterületi utak kiépítésére szóló pályázat keretében vásárolt nagy teljesítményű ágdarálóval. Ingatlanonként maximum 2...

Koronavírus: egy ember hatósági karanténban Kismaroson, 400 fölött a fertőzöttek száma országszerte

(A cikk javítva 03.29-én 11:30-kor: nem kettő, hanem egy ember került hatósági karanténba) Hatósági karanténba került egy ember Kismaroson. Az április 10-ig tartó járványügyi megfigyelésre és...