Nyílt tekintetű, vidám fiúval találkoztam. Beszélgetésünk alatt fokozatosan azt éreztem, hogy Viktor nem takargat semmit, az élete nyitott könyv, jól érzi magát a bőrében. S ha nincs is még határozott elképzelése a jövőjéről, nekem úgy tűnt, nagyon is céltudatos. Annyi energiát fektet a továbblépéshez, amennyi neki éppen elég.
Az interjút Végvári Györgyi készítette
Kismarosi Kikiáltó: Hogyan tudtad meg, hogy te vagy a nyertes? Mit gondolsz, miért pont te kaptad a díjat?
Bogár Viktor: Csak a szüleim tudták pontosan, de jól megőrizték ezt a titkot. Akkor tudtam meg, amikor átadták nekem a díjat, de azért sejtettem, hogy várományosa vagyok a kitüntetésnek. Az az igazság, hogy már hatodikos koromban rájöttem, hogy nekem ennek a díjnak az elnyerése nem lehetetlen, ezért tudatosan készültem is, vigyáztam, hogy ne csússzon be a terveimbe valami. Gondolom én feleltem meg a követelményeknek a leginkább, bár szerintem más is megérdemelten átvehette volna a díjat.
KK: Mi a kedvenc tantárgyad? Milyen élmények értek az iskolában a nyolc év alatt?
BV: Két kedvenc tantárgyam van, a testnevelés és sokakkal ellentétben a matematika. A testnevelésben különösen a focit kedvelem. A matematika az egy más dolog. Néha azt gondoltam, hogy azt nem is kell tanulnom, mert hamar megértettem. Ott a valószínűségszámítás a kedvencem, a geometriát nem kedvelem annyira. Talán az osztálykirándulások sorolhatók a különleges élmények közé. Az osztályomat sem fogom semmiképp elfelejteni, ki lehet jelenteni, hogy velük nem volt unalmas ez a 8 év.
KK: Hogy sikerült a felvételi? Hová vezet ezután az utad? Mi szeretnél lenni?
BV: Az írásbeli felvételit 83 pontra sikerült megírnom. Szerintem jobb is lehetett volna, de igazából teljesen mindegy, mivel mostanra biztosan ott fogok jövőre tanulni, amit az 1. helyen megjelöltem. A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban, egyik osztálytársammal Horváth Nórival fogunk oda járni. Itt a gimnáziumi évek nyelvi tagozattal kezdődnek. A németet heti 12 órában, az angolt heti 6 órában fogom tanulni, és persze lesznek más tantárgyak is. Pont azért gimnáziumra esett a választás, mert még nem döntöttem el, hogy merre induljak a jövőben. Reménykedem abban, hogy ezalatt az 5 év alatt rájövök erre, majd aztán egyetemen tanulom tovább azt, ami érdekel. Még az is lehet, hogy az Anyukám példáját követem.
KK: Mit szeretsz csinálni szabad idődben?
BV: Miután a tanulás nem vett el tőlem túl sok időt, a szabadidőm éppen elég maradt. Kedvenc sportom a futball, igazolt játékosa vagyok a Kismaros Fortuna SC-nek. Nyáron is nagyrészt a pályán vagyok barátokkal. Nagyon sok időt szánok focimeccsek nézésére is: szurkolok a Real Madridnak, vagy a magyaroknak. De jut idő másra is. Szívesen nézek filmeket, játszom videójátékokkal, a barátaimmal meg telefonon beszélgetek. Engem például egyáltalán nem zavart, hogy az iskolában nem szabad mobilt használni, mert eddig sem vettem ott elő. Hétvégeken meccseken játszom, a családdal megyünk valahova, vagy csak egyszerűen pihenek.
KK: Kiknek köszönheted magadon kívül a díj elnyerését?
BV: Elsősorban Rácz Richárd és Rusvay Balázs tanár bácsiknak, meg Horváth Katalin osztályfőnökömnek, hogy tudtak segíteni, ha kellett. A legnagyobb tisztelettel köszönöm Sárkány Gyula bácsinak, hogy iskolán kívüli sportéletemet irányította, nevelt és csupa jóra tanított.
KK: Milyennek képzeled az életedet 30 éves korodra?
BV: Hát elég messze van még az, hogy én 30 éves legyek (szerencsére), úgyhogy nem tudom elképzelni magamat abban a korban. Csak reménykedni tudok abban, hogy jól alakult az életem, van egy jól fizető munkám, és el tudom érni a céljaimat.
Jó utat kedves Viktor! Találd meg azt a pályát, ahol jól érzed majd magadat. Ehhez kívánok az olvasók nevében is jó egészséget, kitartást és sok szerencsét!
Vgy
