Nem kell megijedni, de vegyük komolyan

0
1118

A címben foglalt mondatot Kismaros főépítésze, Philipp Frigyes mondta a Kismarossal Álmodók című kiállítás megnyitóján. A tárlaton azok a tervek láthatóak, amelyeket a tavaly nálunk járt egyetemisták készítettek. A BME Urbanisztika tanszéke hallgatóinak fantáziáját nem kötötte költségvetés vagy megvalósíthatósági tanulmány, hanem szabadon gondolkodtak arról, hogy a 21. századi építészet eszközeivel hogyan lehetne újrafogalmazni, hangsúlyosabbá tenni a falu adottságait vagy megoldani a problémáit.

Szabó Árpád, az egyetem docense is beszédet mondott a megnyitón. A tantárgyat vezető építész először is azt mondta, örül annak, hogy a tervek eljutottak azokhoz, akiket leginkább érintenek: a kismarosiakhoz. Felhívta a figyelmet, hogy a diákok fél évig foglalkoztak Kismaros problémáival és sajátos választ adtak a munkáikban. Olyat, amelyet az itt élők nem biztos, hogy adnának.

Ahogy a tárlat bevezető szövegében olvasható, nagy szerepet kapott a település meglévő potenciáljainak és erőforrásainak felmérése. A hallgatók ehhez képest keresték azt a beavatkozási formát, hogy az építészetileg és környezettudatossági szempontból is illeszkedjen. Közben kiemelten figyeltek a fenntarthatóság, a hagyományos anyaghasználat és a korszerű építészet, valamint a közösségi építészet témaköreire is.

A tablókat érdemes sorban átvenni, hiszen a Művelődési Ház nagytermének udvar felőli falán az első tabló minden fontos instrukciót megad a megértéshez.

A kiállításon szerepelnek tervek a svájci földek, a templom, mint új szakrális központ, a kisvasút, a kismarosi turisztika illetve Börzsönyliget problémáinak részleges vagy teljes megoldására.

A polgármester, Neubauer Rudolf a megnyitón arról beszélt, hogy Kismaros aktuális feladatainak megoldásához szerezhet inspirációt a látogató. A fejlesztés és a rendezés gondolatai vannak ugyanis a papírokon, amelyekkel a falu vezetése is foglalkozik a most formálódó települési koncepcióban.

A polgármester úgy fogalmazott: el fog jönni az idő hogy többen leszünk, kevés lesz a bolt, kicsi lesz a rendelő, az iskola vagy az óvoda. Ezek mellett pedig ott van az örökség, közte jó és rossz is, amelyet vagy figyelembe kell venni, vagy ki kell javítani.

A polgármester mindenkit arra buzdított, hogy vegyen részt ebben a közös munkában, hiszen akkor lesz ez a falu a miénk, ha a jövőjét együtt alakítjuk ki.

A kiállítás még 2 hétig tekinthető meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Akár meg is épülhetne – kilátó a kismarosi Dunaparton – Fotó: Aradi Szilveszter

 

ká6
Szabó Árpád, a BME docense, építész beszél a tervekről – Fotó: Révuti Norbert

 

ká1
A polgármester, Neubauer Rudolf a falu jövőjéről való közös gondolkodásról beszélt – Fotó: Révuti Norbert

 

ká2 Fotó: Révuti Norbert

ká7Fotó: Révuti Norbert