Holnap este koncertezik Kaneko Miyuji Kismaroson

0
529

Ma este a Magyar Rádió Márványtermében, holnap pedig a kismarosi Művelődési Házban koncertezik Kaneko Miyuji Attila. A zongoraművész hat évig élt Kismaroson, korábban erről az időszakról úgy nyilatkozott, hogy szívesen emlékszik vissza a finom menzára. Na, nem mintha ez volna a legfontosabb egy koncert kapcsán.

Attila 100 százalékig magyarnak és 100 százalékig japánnak vallja magát. A zenéje ugyanolyan visszafogott, finom és természetes, mint a jelleme. Ez a Liszt darab is erről tanúskodik:

1989. szeptember 22-én a Japán Takasakiban született. Édesapja japán, édesanyja magyar származású. Miyuji hat éves korában Magyarországra költözött anyai nagyszüleihez. Zenei tanulmányait a váci Bartók Béla Zeneiskolában kezdte meg Cs. Nagy Tamásné, Falvainé Sisak Ágnes és Fazekas László tanároknál. Öt év alatt hét országos versenyen 16 díjat nyert. 2001-ben Tizenegy évesen felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kivételes Tehetségek Képzőjébe. Tanárai Eckhardt Gábor, Keveházi Gyöngyi és Wagner Rita.

2006-tól ösztöndíjjal meghívást kapott a Tokyo College of Music zeneművészeti gimnázium és egyetemre, ahol a Bachelor elvégése után 2014-ben szerezte meg Master of Musical Arts diplomáját. Tanárai Miura Katsuko, Sako Akiyoshi és Shimizu Kazune.

2009-től CHANEL Pygmalion Days Artist.
2010-től a Japan Arts Corporation menedzseriroda kizárólagosan szerződött művésze.

A 12. Hotel Okura Díj, a 22. Idemitsu Zenei Díj, a 4. Joie de Vivre kitüntetés és a 10. Jomo Díj birtokosa.

Szerepelt többek között Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével a
Yomiuri Nippon Symphony Orchestra, a New Japan Philharmonic, a Century Orchestra Osaka (jelenlegi Japan Century Symphony Orchestra) zenekarokkal, Shimono Tatsuya vezényletével a Kyoto Symphony Orchestra zenekarral, valamint a Tokyo College of Music Symphony Orchestra európai turnéjának szólistájaként, Hirokami Junichi vezényletével.

Eddigi fontosabb koncerthelyszínek: Japán, Magyarország, USA, Oroszország, Kína, Franciaország, Németország, Ausztria, Svájc, Görögország, Románia, Csehország, Lengyelország.

Steinway Művész.