A balatonföldvári csapat nyerte a XXVI. Székely Kupát

0
417

Idén augusztus 31-én és szeptember 1-jén a kismarosi focipálya adott otthont a hagyományos, immár huszonhat éves, négycsapatos labdarúgó bajnokságnak, a szokásokhoz híven Balatonfenyves, Balatonföldvár, Zetelaka és Kismaros részvételével.

Szombaton – a Váci Ifjúsági Fúvószenekar muzsikáját és Neubauer Rudolf polgármester megnyitóbeszédét követően – először Balatonfenyves és Zetelaka együttese csapott össze, a mérkőzés pedig az utóbbi fölényes győzelmével ért véget (1-6).

A második találkozót a Balatonföldvár vívta a házigazda Kismaros ellen. Itt, szoros csatát követően a magyar tenger mentiek jöhettek le őszintébb mosollyal a pályáról (6-4).

A fentiek folyományaként a harmadik helyért Balatonfenyves és Kismaros eshetett egymásnak vasárnap délelőtt. A találkozó végén a levegőbe hasító sípszó egyben a hazaiak diadalát is jelentette: Kismaros a harmadik helyen végzett (5-8).

A XXVI. Székely Kupa döntőjében Zetelaka és Balatonföldvár csapatai küldték pályára legjobbjaikat (ti. azokat, akik legjobban bírták az éjszakába nyúló, bőséges folyadékpótlást). A találkozón már érezhető volt a játékosokon a két nap fáradtsága, mégis egy szenvedélyes (még a piroslap is előkerült) és fordulatokban gazdag, a Székely Kupa hagyományához méltó végső ütközetnek lehettünk szemtanúi, mely a Balatonföldvár 4-3-as győzelmével zárult.

A küzdelmeket követően Neubauer Rudolf polgármester és Zsemberi Larion nyújtották át az elismeréseket a csapatok vezetőinek. Az idei Székely Kupa gólkirálya a kismarosi Huber Tamás lett.

Gratulálunk a balatonföldvári gárdának és minden résztvevőnek!

A XXVI. Székely Kupa létrejöttéért köszönet illeti a Fortuna SC Kismaros elnökét, Sárkány Gyulát, Zsemberi Lariont, Orosz Jánost, Almássy Gábort, Greff Józsefet és a Csattogó-völgy munkatársait, Fuchs Andrást, Krebsz Györgyöt, Poldauf Gábort, Kurucz Lászlót, Kovács Ferencet, Neubauer Lászlót, valamint a Kismarosi Közös Önkormányzati Hivatal dolgozóit és Neubauer Rudolf polgármestert.

A bajnokság képeken:

Fotók és szöveg: Révuti Norbert