A béke szigetén…

0
292

…éreztük magunkat ezen héten.

Az ádventi időszakra meghirdetett jótékonysági akció felhívására az idén úgy gondoltuk:  szerényebben élnek az emberek, szerényebb lesz az is, amit a karácsonyfák alá tudunk tenni. És mégsem ez történt. Soha nem látott mennyiségű ajándék gyűlt össze a kismarosi rászoruló emberek javára.

A felhívás értő fülekre, és adakozó kezekre talált: képviselők, hivatali dolgozók, boltok, fiatal családok, egészségügyisek, vállalkozók, nyugdíjasok, egyszerű polgárok mozdultak meg, hogy ajándékaikkal örömet szerezzenek azoknak, akik segítségre szorulnak a településünkön. És nemcsak a közvetlen adományozók dolgoztak azért, hogy dolgok célba érjenek: volt, aki az idejéből áldozott, hogy a csomagokat rendesen szét tudjuk osztani, volt aki nyomtatott, volt aki telefonált, volt aki kocsival szállított, és volt olyan is, aki bevásárolni segített. Ezek a jótevők ráadásul a háttérben akartak maradni, sokuknak sem a neve, sem az anyagi háttere nem ismert.

Azt már megszoktuk, hogy évek óta karácsonyi csomaggal kedveskedik a 70 éven felülieknek az önkormányzat, és nagy örömünkre szolgált, hogy a civilek is az ügy mellé álltak. Jó érzés volt ezt látni, tapasztalni. Annak a közel 70 embernek a nevében köszönjük meg, akik talán egykor szebb napokat éltek, és akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. Bizony, ilyenkor nehezen találnak szavakat.

Ezzel az örömteli hírrel kívánunk minden kismarosinak áldott, békés karácsonyt! Kívánjuk azt is, hogy ezt a jó szokásukat őrizzék is meg, mindig nyújtsanak kezet a náluk elesettebbeknek!

Az adománygyűjtést koordinálta a Szociális és Egészségügyi Bizottság, valamint a Karitászcsoport.

Fotó: Rotter Brigitta