A Kis Morgó Óvoda a tehetségek kibontakoztatásáért

0
445

Mi, pedagógusok gyakran tesszük fel egymás között azt a kérdést, hogy hogyan tudjuk segíteni azokat a gyermekeket, akik valamilyen területen különleges, az átlagostól eltérő képességekkel, kreativitással rendelkeznek.

Vajon kellő időben, a megfelelő tapasztalattal fel tudjuk-e ismerni és milyen mértékben tudjuk segíteni tehetségük kibontakoztatását. Tudunk-e olyan inspirációt nyújtani számukra, hogy különleges képességeik erősödjenek, fejlődjenek. Már az óvodában felfigyelhetünk azokra a gyerekekre, akik egyes területen erősebbek társaiknál. Nagyon fontos, hogy megteremtsük azokat a környezeti feltételeket, melyek által tehetségük érvényesülni tud.

Vácon, népzenei előadáson vesznek részt az óvoda zenei tehetségműhelyébe járó gyerekek

Ebből az elgondolásból indítottuk el ez év januárjában két tehetséggondozó műhelyünket ének, zene és vizuális területen. Az ének, zenei tehetségműhelyt Bergmann Emese óvodapedagógus, zeneterapeuta, a vizuális műhelyt Major Jánosné óvodapedagógus vezeti. Bízunk benne, hogy olyan ösztönzést, fejlesztést kapnak pedagógusainktól ezek a gyermekek, amely a későbbiekben is hatással lesz arra, hogy alkotóképes, rugalmas, kreatív emberek váljanak belőlük.

Köszönjük, hogy Kismaros Önkormányzata is fontosnak tartotta kezdeményezésünket és támogatja a program megvalósulását!

Ritzl Erika

intézményvezető