(A mese megtörtént és vélt események alapján íródott.)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki egy nagyvárosban lakott az anyukájával, és az apukájával. A kisfiú, nevezzük Marcinak, még kiscsoportos volt, és mint sok más gyereknek, neki is volt kedvenc játéka: egy kis, puha mackó. Ezzel aludt, elvitte magával az óvodába, a délutáni alváskor őt ölelte, simogatta. Magával vitte az Állatkertbe, a Vidám Parkba, ha az erdőbe kirándultak, de még a bevásárlókocsiban is szorított neki helyet maga mellett. Szóval, a játékai közül ez volt számára a legkedvesebb.
Vasárnap reggel volt, gyönyörűen sütött az őszi nap. A kisfiú vidáman ébredt, megmosakodott, megmosta a fogát, és a macival a hóna alatt ment a konyhába. Anyukája éppen a kakaót öntötte a Garfield-os bögrébe, és a kalácsot vajazta.
– Marcikám – szólt az anyukája – ma kirándulni megyünk. A Dunán fogunk hajókázni igazi, nagy hajóval. Megnézzük a Dunakanyart, a visegrádi várat, ahol Mátyás király lakott, és ellátogatunk Esztergomba is, amely egy nagyon szép város! Örülsz neki?
Marci azonnal a szobájába futott és lázasan csomagolni kezdett. Berakott a hátizsákjába két kisautót, egy Lego emberkét, egy dínót, egy mesekönyvet, a maciját a hóna alá szorítva izgatottan mondta: -Indulhatunk!
A hajóállomásig az autójukkal mentek, ott jegyet váltottak a hajóra, ami indulásra készen ringatózott a Duna vizében. Mikor a hajó megtelt az utasokkal, eloldozták a kötélről, és máris vidáman szelték a habokat.
Marci tágra nyílt szemmel figyelt mindenre: a távolodó partra, a kisebbedő házakra, a hajó zúgására, a fodrozódó hullámokra, a hajó körül repkedő sirályokra, a sok gyerekre, felnőttre, akik velük együtt utaztak.
A korlát mellett kaptak helyet, innen minden jól látszott. Anya elővette a finom szendvicseket, piros almát, Túró Rudit, és jóízűen tízóraiztak. Marci folyton talált valami érdekeset.
– Nézd apu, ott mennek az autók, milyen kicsik!
– Nézd, ott követ dobál egy kisfiú a parton!
– Nézd, ott egy bácsi fogja pecabotját, vajon van- e már hal a vödörben?
– Nézd, ott a fűben bocik legelnek!
Anyukája figyelmeztette: – Ne ugrálj, kisfiam! És azt tanácsolom, add ide a kezedből a macit, nehogy véletlenül a vízbe ejtsd!Elteszem őt a kosaramba.
– De, anya, neki is mindent látnia kell! – mondta Marci.
Bár szót fogadott volna Marci az anyukájának, mert bizony egy óvatlan pillanatban, jaj, kiesett a kezéből a mackó!
A hullámok azonnal a hátukra vették, vitték messzire a hajótól. Elképzelhetitek, milyen sírásba kezdett Marci, de sajnos a macit nem tudták kimenteni a vízből. Édesanyja ölébe vette a síró kisfiút, de mással segíteni nem tudott.
Hagyjuk most Marcit anyukája ölében, majdcsak megvigasztalódik, és nézzük, mi történt a kis mackóval!
Szegény nagyon megijedt, mikor gazdája kezéből belepotyogott a hideg Duna vízbe. Szerencsére nem süllyedt el, de ez nem segített rajta, mert a hajó, ahonnan a segítséget várta, egyre távolodott.
Mi lesz most szegénnyel?
– Mi lesz most velem? – kérdezte – de választ nem kapott.
Kis halak kíváncsian úsztak körülötte, egy vadkacsa pár is közel ment hozzá, de segíteni ők sem tudtak. Minden porcikáját átjárta a hideg víz, fázott, és hiányzott neki Marci. A hullámok ide-oda dobálták de nem ez volt az igazi baj! Komoly veszélyek is leselkedtek a kis szerencsétlenre! Egy nagy harcsa hosszú bajuszával, éppen erre vadászott. Halnak nézte a mackót, és se szó, se beszéd, bizony bekapta! Szerencsére hamar rájött, hogy ez nem ennivaló, visszaköpte őt a vízbe. A nagy ijedtségen még nem is volt túl, mikor azt érezte, karmok ragadják fel a levegőbe! Egy sirály azt hitte végre itt az ebédje, de mikor rájött, hogy tévedett, visszadobta az ijedt macit a Dunába. Ekkor már Kismarosnál ringatták őt a hullámok. Kétségbe esve nézegette a partot, valaki csak észreveszi őt! Látott egy kisfiút, akit Ricsikének hívtak, és a nagyijával éppen itt játszottak a vízparton. Azért mentek le a Duna partjára, hogy követ dobáljanak, érdekes kavicsokat keressenek, szép sárgult faleveleket gyűjtsenek.
A kis maci azt gondolta:
– Megpróbálok kifelé úszni, hátha észrevesznek! Kedves hullámok segítsetek nekem, vigyetek a part felé!
A kisfiú és nagymamája éppen egy nagy kiránduló hajó hullámai elől húzódtak el a víz mellől, nehogy vizes legyen a cipőjük. Jól is tették, mert a hajó óriás hullámokat kavart. Hömpölygött a víz a partra, futottak a hullámok Ricsi, és nagyi felé. És ekkor meglátták!
– Nézd, valami úszik a vízen! – kiáltott a nagymama.
– Igen, látom, ez egy kis mackó, gyere, mentsük ki! – szaladt oda Ricsi.
A nagyi fogott egy hosszú ágat, szerencsére elérte vele a mackót, beleakasztotta a ruhájába és sikerült a partra húzni. Nagy volt az öröm! Sajnálták a szegény ázott mackót, és azt is, aki elvesztette, biztosan bánkódik utána, de hát hol keressük a gazdáját?
– A legjobb, amit tehetünk az, hogy hazavisszük szegényt! – mondta a nagyi. Így is tettek! Otthon jó meleg vízben, habfürdőben megfürdették, megszárították. A maci nagyon jól érezte magát. Milyen jó helyre kerültem! – gondolta magában. A maciról fényképeket készítettek, nevetve ült Ricsi ölében.
Aznap este Ricsi a nagyijánál aludt, Kitaláljátok kivel bújt össze? Kit ölelgetett? Kit vigasztalt, hogy szeretni fogja? Kitaláltátok a választ?
Így értek véget a mackó kalandjai, aki szerető gazdára lelt, Ricsiben. Beköltözött a Patak utca 5-be, ahol sok kis plüssállat között megtalálta új otthonát.
Kismaros, 2007.októberében
