Hová vezet e néhány kopott grádics,
Amin fölfelé némán ballagok,
Talán egy öreg, díszes templom áll itt,
Oldalán ékes, ólmos ablakok.
Dísz nélkül áll a ház az utcasorban,
Nem régi kornak ódon temploma,
De benne van mit ősök tettek, hoztak,
Mert ez a múlt szerény kis csarnoka.
S a polcokon szép sorban áll a sok kincs,
Mi eleinkről mára ránk maradt,
Rokka és prés a bölcsőben gyerek ring,
Cserépedény és tűzoltósisak.
És hosszú rendje mind a sok-sok tárgynak,
Templomi zászló mellett szent kereszt,
Ez volt a dísze minden Úrnapjának,
E jel lesz ami sírunkba ereszt.
S a gyötrelem, kit mindhiába vártak,
Szülőanyák záporos könnyei,
S kik büntetést mind ártatlanul kaptak,
A málenkijnak sok keservei.
Messzi földről bárkán jöttek hajdan,
Az országúton, a kékellő Dunán,
A német ajk mind magyarrá vált majdan,
A magyar földön leltek új hazát.
S amíg a nap tűzvarázzsal áldoz,
Megismertem a múló tegnapot,
Éljetek békén itt e csodás tájon,
Kívánok nektek boldog holnapot!
Kismaros, 2014. augusztus 26.
Körömi Ferenc
Fotó: Kovács Gabriella
