Régóta szeretnék részt venni ezen az eseményen. A cserkészek minden évben, ebben az időszakban, felelevenítik ezt a hagyományt, de idén sem sikerült eljutnom. Épp hangosan elmélkedtem a könyvtárban erről, mikor az egyik kedves cserkészlány, aki sok időt tölt itt, felajánlotta, hogy szívesen ír erről, és készít fotót az idei sajbázáson.
Álljon hát most itt Horváth Nóri cikke és fotója. Köszönöm neki! (Fridrik Klaudia Bernadett)
„A sajbázás egy sváb hagyomány, nagyjából 200 évre nyúlik vissza.
A nagyböjt idején nem illett udvarolni, éppen ezért a böjt minden péntekén, a keresztút után, a fiúk lementek a templom alatti mezőre és tüzet gyújtottak. Eddig a lányok a plébánia előtti kerítéshez vonultak, és izgatottan várták a fiúk jelzéseit. Eközben a legények egy hegyes, kb. fél méteres botra egy felhevített, parázsló fakarikát szúrtak.
Ezután kiabálni kezdték háromszor azt, hogy sajba, majd hozzácsapták ezt a fakarikát, egy állványnak és egyszerre elkiabálták annak a lánynak a nevét, akit az az ifjú kedvelt, aki épp fellőtte a karikát. Azok a lányok, akiknek küldték, egyszerre, hangosan visszasikítottak, jelezve, hogy látták a sajbát amit fellőttek, a levegőbe.
Ezt a sváb hagyományt még most is őrzik, itt Kismaroson. Egyszer érdemes kipróbálni.
Horváth Nóra”
