A tisztaság fénye ragyogott a kismarosi gyerekek kezében

0
764

Tours-i Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon.

A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.

Német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás (Martinsumzug), amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez.

Magyarországon általában német nemzetiségű települések, iskolák, óvodák és egyházközösségek szervezésében a gyerekek, kisgyerekes családok járják az utcákat maguk készített lámpásokkal és közben Márton-napi dalokat énekelnek. Ha megoldható, a vonulókat római katonák piros köntösébe öltözött lovagló Szent Márton vezeti. A megemlékezés központi helyszínére érve a gyerekek rövid műsort adnak elő, melyben eljátsszák Szent Márton és a koldus történetét. A megemlékezés a Márton-napi tűz meggyújtásával, liba (vagy ember) formájú sütemény és meleg italok fogyasztásával végződik.” – olvasható a Wikipédián.

Kismaros – eredetileg német nyelvterület lévén – szintén őrzi ezt a kedves hagyományt. November 11-én délután a Kis Morgó Óvoda elől indult útjára a szülőkkel, pedagógusokkal és természetesen a Kismarosi Polgárőrséggel megtámogatott gyereksereg, kezükben kicsi lámpásokkal. A harmonikával kísért éneklő menet először a templomba vonult, ahol a harmadikos diákok szép műsorát hallgathatták meg a jelenlévők. A Márton napi lámpás felvonulás a Művelődési Házban ért véget, ahol zsíros kenyér és meleg tea várta a gyerekeket.

Köszönjük polgárőreinknek, hogy az egész program folyamán vigyázták az emberek biztonságát, Tóth Lacinak a harmonikaszót, az SZMK-nak a zsíros kenyeret és forró italokat, valamint köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában  hozzájárult a Márton napi lámpás menet fényéhez.

Íme néhány fotó az eseményről: