Borz Alexandra: A világ arcai – kiállítás a Művelődési Házban

0
1158

15540483_10154801993072943_1903101224_o

Borz Alexandra festőművész

 

Borz Alexandra festőművész gyermekként kezdett a rajzzal és képzőművészettel foglalkozni. Míg technikai alapismereteit a Barcsay Gyermekképzőművészeti Iskolában szerezte meg, a festészet magasiskoláját a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán sajátította el, ahol 2006-ban festőművész diplomát is szerzett.

Tehetsége mellett érdeklődése a művészettörténet és az egyetemes kultúrtörténet iránt szintén korán megmutatkozott. Szülei ezt, és a világ iránti nyitottságát felfedezve találtak rá a Kolumbusz Kristóf “utazó” Gimnáziumra, ahol iskolai tanulmányútjai során egy olyan szemléletmódot sajátíthatott el, amely mai napig meghatározó mind a művészetére, mind pedig a hétköznapi életvitelére vonatkozóan.

Diplomáját követően a Világ más népei iránti kíváncsisága hamar felülkerekedett rajta, így 2008-ban Máltára költözött, ahol egy olyan multikulturális közegbe csöppent, amely hosszú évekre lekötötte érdeklődését.

Ezekben az években festészetével saját belső világa felé fordult. Önarcképek és a belső vívódásait megjelenítő, már-már absztrakt ábrázolásmódú ön”test”képek formájában fejezte ki legmélyebb gondolatait.

Belső útkeresésének váratlan fordulataként kapott egy rendkívüli lehetőséget, hogy elkísérje egy művész barátját egy többhónapos Világ-körüli útra. 

2016. márciusában végül ketten, egy-egy hátizsákkal vették nyakukba a Földet.

S bár az élet az eredeti terveiket részben átírta, de ennek ellenére mintegy 7 hónap alatt csaknem 8 országban jártak. Bepillantást nyerhettek Chile, Bolívia, Peru, Mexico, Cuba, New Orleans, a Fülöp-szigeteki Manila, Kambodzsa és a thai Phuket lakóinak életébe.

Közös útjuk végén Alexandra Madridban dolgozta fel a hosszú hónapok alatt látottakat és tapasztaltakat, s onnan érkezik december 21-ére Kismarosra, hogy festészetén keresztül bemutassa nekünk a VILÁG ARCAIT.

Korábbi kiállításai:

2002. szeptember Kiállítás a tanszékek együttműködéséért / PTE Műv. Kar, Pécs
2003., 2004. december PTE-Művészeti Kar Aukció, Pécs
2004. május PEPITA, PUPILLA, PIPETTA Budapest Kongresszusi Központ
2005. május POSZT, Pécs
2006. április PTE-Művészeti Kar diákjainak kiállítása, Budapesti Művelődési Központ
2006. május KILENC Művészeti Fesztivál, Kaposvár
2006. június Diploma kiállítás, Hattyú-ház, Pécs
2007. szeptember „ÖKO-ház” egyéni kiállítás, Budapest
2011. december „…és Margarita” egyéni kiállítás, Leányfalu
2014. január „WOMEN” Collective Art exhibition, Mosta, Malta
2016. február The International Art Collective III. Le Meridien, St. Julians, Malta