Csirip Napközis Táborok 5-6.- Csillagjáró és Állatbarát tábor

0
626

Csillagjáró tábor

Ezt a hetet a természettudományok jegyében szerveztük. Sokan azt hiszik, hogy a biológia, kémia és a fizika az egészen aprócskákat nem érdekli. Ez nagy tévedés! A kíváncsiság annyira erős, hogy fegyelmezetten figyelték a kísérleteket, és játszották végig a felfedező játékokat. A Mátyásfa Tehetséggondozó Műhely szakemberei mellett vendégünk volt Stricker Balázs Nagymarosról, aki az utóbbi két évben megnyerte az országos középiskolai kémiaversenyt. Az öt napot éjszakai túrával zártuk, amin a szülők is örömmel vettek részt. A tábor vezetője Néder Katalin biológia-kémia szakos tanár volt.

 

 

Állatbarát tábor

Ez volt ám az igazi móka, kacagás! Miközben Cserni Kati néni vezetésével megtanulták, hogy mik a felelős állattartás fő szabályai, meglátogatták Drobilich János állatorvos rendelőjét, megismerték Babály Csaba Lili nevű kutyáját, és még Tóth Gábor fantasztikus állatbemutatóját is megnézhették. Kati néni teknőcei versenyt futottak a kapualjban, az utolsó napon pedig a gyerekek vetélkedtek, lovacskáztak a patak partján. A lovacskákat és a macskaszobrokat Szabó Petrával készítették. Mondhatni, remek hetünk volt a rekkenő hőség ellenére. Köszönjük a segítséget mindenkinek!