Édes egyetértés… – Zsanett sütijei

0
582

Soha nem gondolná az ember, hogy az íróasztalnál ügyeket intéző kedves hölgy – Ő Svelán
Zsanett, a polgármesteri hivatal dolgozója – civilben mestercukrász. Remek süteményeinek
pillanatok alatt híre ment. Mielőtt két receptjével közelebbről is megismerkednénk, idézzük
fel, hogy hogyan is vált szenvedélyévé a sütés.

Így beszélt erről:
„A sütés szeretete részben apai nagymamámnak részben pedig édesanyámnak köszönhető,
számukra elengedhetetlen volt a hétvége sütemény nélkül. Édesanyám nagyon édesszájú volt.

A főzés végigkísérte a gyermekkoromat, mivel édesapám szakács volt, és tőle tanultam meg főzni. Sok időt töltöttem gyermekkoromban az étteremben, ahol apukám dolgozott, rengeteg rendezvényen vettem részt (lakodalmak, ballagási ebédek, szabadtéri rendezvények, ahol üstökben főtt az étel).

Apukám sokszor vállalt otthon is munkát, amikben sokszor segítettem neki, például a sültes-tálak és hidegtálak készítésében. Ezek elképesztően jól néztek ki, amellett, hogy nagyon finomak voltak.

Szívesen főzök, de valahogy a sütés közelebb áll a szívemhez. Szeretek szépet és finomat
alkotni, és nincs annál jobb érzés, mint amikor pozitív visszajelzést kapok az elkészített
süteményről vagy tortáról. Amit az is igazol, hogy többször készíttetik el velem ugyanazt.
Háztatást 16 éve vezetek, amire szintén a nagymamám nevelt. Ki kellett vennem a részem a házimunkából már gyermekkoromban is. Rendszeresen 10 éve sütök, ugyanis a családom
igényli, hogy gyakran legyen sütemény az asztalon.

Vannak édesanyámtól megörökölt receptjeim, kapott receptek és szakácskönyvei, de
receptújságokból sokat sütök. Két kedvenc újságom van, aminek mindegyik megjelenő
példányát megveszem: Nők Lapja Konyha és a Nők Lapja Desszert.

A családban mindenkinek én sütöm a szülinapi tortát, és családi összejövetelekre is mindig
készítek valami finomságot. Névnapomra süteménnyel  vagy tortával is meglepem a
kollégáimat, de néha csak alkalom nélkül sütök nekik valamit. Ők az én rajongótáborom.
Megrendelésre nem szoktam vállalni, csak a szűk baráti körnek. A sütés-főzés engem kikapcsol és nyugtat.”

Zsani kedvenc süteménye a Kijevi krémes, aminek a receptjét édesanyjától örökölte:

Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg Ráma margarin, 25 dkg porcukor+15 dkg a
tojásfehérjéhez, 4 tojás, 1 csomag sütőpor, ha kell pici tej vagy tejföl, 25-30 dkg dió
Krémhez: 3 dl tej, 4 evőkanál liszt, 1 csomag vaníliás cukor,1 tojássárgája, 20 dkg porcukor, 25 dkg Ráma.

A liszthez hozzáadjuk a porcukrot és a sütőport, majd elmorzsoljuk benne a Rámát. A
tojásokat kettéválasztjuk, majd a sárgáját a lisztes részhez adjuk. Ha szükséges, egy kis tejet vagy tejfölt adunk hozzá. Nem túl kemény tésztát kell kapjunk. A tésztát 3 egyenlő részre osztjuk (három lapot sütünk majd belőle), mindegyiket külön-külön egy sütőpapírral fedett tepsi hátulján kinyújtjuk (kb. 30×40 cm-re ). A 4 tojásfehérjét 15 dkg porcukorral kemény habbá verjük, megkenjük vele a tésztát és megszórjuk durvára vágott dióval. A lapokat 160 fokon sütjük, míg a teteje szép aranybarnára nem sül, és hagyjuk kihűlni.
A krémhez elkeverjük a 3 dl tejben a vaníliás cukrot, 1 tojás sárgáját , a 4 ek. lisztet és sűrű krémet főzünk belőle. Hagyjuk kihűlni.

A Rámát habosra keverjük a 20 dkg porcukorral, hozzáadjuk a kihűlt főzött krémet, jól
kikeverjük. Ezzel megtöltjük a lapokat, a tetejére nem kerül krém.
Egy éjszakát állni hagyjuk, hogy a lapok puhuljanak.

Megj: természetesen a Ráma margarin helyett használhatunk vajat is. Így se, úgy se olcsó
mulatság, de a fogyasztók széles mosolya mindenért kárpótol majd.

 

 

S hogy torta se maradjon ki a kínálatból, lássuk, hogyan készíti az Orosz krémtortát:

Hozzávalók a piskótához: 6 tojás, 12 dkg cukor, fél csomag sütőpor, 15 dkg liszt
A krémhez: 3 dl t ej, 10 dkg cukor, fél csomag vaníliás pudingpor,1 púpos teáskanál zselatin, fél dl víz, 5 dl hideg habtejszín, 2 evőkanál rum, 5 dkg mazsola, 5 dkg kandírozott narancshéj, fél narancs reszelt héja.
A díszítéshez: 1 narancs, csokis roló.

A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd
beleforgatjuk a sárgáját és a sütőporral elkevert lisztet. A masszát egy 22 cm átmérőjű,
sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük. és 160 C-ra előmelegített sütőben 40-45 perc alatt
készre sütjük, tűpróbával ellenőrizzük. Ha kihűlt, három lapba vágjuk.

A krémhez a tejben simára keverjük a cukrot és a pudingport, közepes tűzön pudingot főzünk belőle, majd ha kihűlt, kézi mixerrel kissé kihabosítjuk. A zselatint a hideg vízben
megduzzasztjuk, majd mikroban oldódásig felmelegítjük. A tejszínt kemény habbá verjük. A pudingba keverjük a rumot, a mazsolát, a kandírozott narancshéjat, a reszelt narancshéjat és a tejszín felét, majd beleforgatjuk a meleg zselatint. Az így kapott krémmel két rétegben megtöltjük a tortát úgy, hogy egy vékony réteg az oldalára és a tetejére is kerüljön.

Hűtőszekrénybe tesszük kb. 30 percre. A maradék tejszínhabbal egy vékony rétegben
átkenjük, majd a többit csillagcsöves nyomózsákba kanalazzuk, és kidíszítjük vele a torta
tetejét. Naranccsal és csokis rolóval cifrázzuk, de akár kivit is tehetünk a tetejére. Tálalásig
hűtőben tartjuk.

Kellemes sütögetést kívánok minden kedves Olvasónak, különösen azoknak, akik nem sajnálják az időt efféle finomságok elkészítéséhez!

Marosi Málna