Azt hiszem, nem volt ember az országban, aki ne hallott volna a nagy dunai árvízről 2024 szeptemberében. Senki sem maradt itt tétlen. Aki egy csipetnyit is hozzá tudott tenni a védelem sikeréhez, az segített: légyen az gyerek, kamasz, nagyszülő, cserkész, szerzetes, önkéntes, tűzoltó, katona, tán még vadakat terelő juhász is.
Nálunk a faluban volt olyan nap, ahol 600 embert kellett ellátni az élelmezésért felelősöknek. Rengeteg felajánlás is érkezett, a kiflitől, a zsemlétől, a kenyértől kezdve minden létező élelmiszer megfordult az elosztóhelynek kinevezett művelődési házban. S mi nagyon vigyáztunk arra, hogy semmi se vesszen kárba. Most négy olyan receptet osztok meg, amelyek szükség és találékonyság nyomán születtek meg, de nyugodtan helyet kaphatnak bármelyik háziasszony repertoárjában.
- Árvízi öntött kifli: a megszikkadt, kissé már száraz kifliket a jó vastagon kivajazott tepsibe szórtuk, meglocsoltuk a cukorral és tojással fölhabosított, citrommal, vaníliával ízesített tej keverékével, vajat farigcsáltunk a tetejére. Sütőben megsütöttük, majd finom házi lekvárral tálaltuk. Ilyen arányokkal lehet kalkulálni: 10 db kiflihez számoljunk 3-4 tojást, kb. 10 dkg cukrot, fél liter tejet, ízesítőket tetszés szerint. Vajat mintegy 5 dkg-ot használjunk fel. Az adagok hozzávetőlegesek, függnek a kifli szárazságától, tehát a tej lehet több vagy kevesebb is, az a lényeg, hogy jól locsogjon a masszában a péksütemény.
- Marosi szilvalekváros sütemény: Ugyanezt a receptet cifráztuk azzal a különbséggel, hogy nem kifli, hanem zsemle volt az alapanyag. A zsemleszeleteket beáztattuk a fenti tojásos keverékbe, erre tettük rá a vajat, majd jól megkentük szilvalekvárral és
így toltuk a sütőbe. A tetejére durvára darált diót is szórhatunk. - Almával töltött zsemle: Kaptunk gyönyörű, egészséges almákat is, aztán ebből készítettünk édességet: a kalapjukat levágtuk, a belsejüket kikapartuk, és a tojásos keverékben ezeket is beáztattuk. Az almából készült, kevés cukorral édesített, fahéjjal és vaníliával készült kompóttal megtöltöttük, és erre farigcsáltunk sütés előtt egy kis vajat. (a kompót levét leszűrtük) A töltött zsemlék aztán a sütőben végezték, míg szép pirosra nem sültek.
- Fokhagymás sváb kiflikarikák: És végül egy kis rágcsálnivaló is készült, amit sós óriáskifliből készítettünk: egyszerűen karikára vágtuk a kifliket, meglocsoltuk olajjal és bőségesen összekevertük apróra vágott fokhagymával. Betoltuk a sütőbe, és addig
sütöttük, míg ropogósra nem sült.
Mindezt Kismaroson készítettük, szorgos asszonykezek segítségével, a cégek, az üzletek és a magánszemélyek által kapott alapanyagokból. Hála és köszönet az adakozóknak éppúgy, mint a készítőknek, szép példája volt az összefogásnak és az együttműködésnek.
Marosi Málna