Az utóbbi nyolc évben megfeleződött a bűncselekmények száma a környéken, de a stagnálás enyhe növekedésbe váltott tavaly – olvasható ki a váci rendőrkapitányság idei statisztikájából. Az önkormányzatnak megküldött anyagban a kapitányság vezetője, Révész Ákos József azt írja, hogy Kismaroson tavaly 32 bűncselekmény történt, ami a rendkívül alacsony (18) egy évvel korábbi adathoz képest jelentős növekedésnek tűnik. Az utóbbi öt év átlagában azonban nem kiemelkedő, bár tény, hogy az elmúlt öt évben nem volt 30-nál magasabb ez az érték.

Azt is írják azonban, hogy éppen tavaly kapcsoltak le egy környéken garázdálkodó bandát, amely számos, mintegy 15 hétvégi ház feltörését vallotta be. A függönykarnistól a kaktuszig mindenfélét loptak és azt a saját házuk “felcicomázására használták” – fogalmaz a közlemény.
A rendőrségi jelentésből kiderül, hogy magasabb a felderített esetek száma, de tovább tart egy-egy nyomozás. A kapitány azt is írja, hogy a cél az idei évre, hogy a lakosság biztonságérzetét növeljék. A kapitányság területén napszakonként 3 pár járőr volt jelen a közterületeken, de a járvány miatti ellenőrzésekre plusz járórpárost is bevetettek. Ezen kívül a körzeti megbízottakat is foglalkoztatták tavaly. A településeket a létszámuk alapján látogatták, a reagálási képességet az összegzés jónak látja.

A környéken összességében kevesebb lett a baleset, de továbbra is a gyorshajtásból lett a leginkább baj, a balesetek majdnem felét ez okozta. Jelentős még a statisztikában, hogy az autósok nem tartják be a kanyarodási szabályokat és nem adnak elsőbbséget, valamint nem tartják a követési távolságot.

Az idei év célkitűzései között az első helyek egyikén szerepel, hogy a környéken tovább javítsák a települések és külterületek közbiztonságát és az itt lakók biztonságérzetén is javítsanak – áll az összefoglalóban.
A teljes statisztikai kimutatás itt.
Lakatos Péter