Ezüst- és bronzérem a Mikulás kupán

0
1470

A tornán a két csapatom külön csoportba került, az egyik Kismaros A, a másik Kismaros B néven, az első csoportmérkőzést mindkét csapat sikeresen vette és nagy arányú győzelmet aratott. Az egyik csapat 5:1-es arányban nyert, a másik 6:1-es állással fejezte be a mérkőzést. A második csoportkörben a Kismaros A csapata a Verőce I számú csapatával játszott akik a legesélyesebb csapat voltak a torna győzelemre, sajnos nem sikerült meglepetést okozni és vereséget szenvedtünk, a Kismaros B csapatának a csoportkör második mérkőzésén egy döntetlen is elég volt a csoport megnyeréséhez és mivel 3:3-as eredmény született a meccs végén, így el is értük a kitűzött célt, elsőként jutottunk tovább a csoportból! Ez annyiban jelentett a későbbiekben hátrányt, hogy az egyik ági elődöntőt a két kismarosi csapat vívta egymás ellen, ahol végül a Kismaros B csapata győzött és jutott a döntőbe a másik csapat pedig a 3-4. helyosztó mérkőzésen léphetett pályára. A bronzéremért végül a Verőce II-es csapatával játszott a kismarosi A csapat, ahol egy szoros mérkőzésen, sikerült 3:2-es győzelmet aratni, nagy örömre! Ezután következett a döntő ahol a Kismaros B csapat a Verőce I-es csapatával mérte össze erejét, a mérkőzésen a Verőcei srácoknak jött ki jobban a lépés és megérdemelt győzelmet arattak mint a mérkőzésen mint az egész tornán. Elsőre rossz szájízzel távoztak a srácok az ezüst éremmel, de ha ma vissza gondolunk szép emléket éltünk meg együtt és megálltuk a helyünk a most először szervezett Mikulás kupán.

„Gratulálok a srácoknak, a sok edzés végre meghozta gyümölcsét!”

 

Mikulás bajnokság eredményei, helyezések:

I. hely Verőce I

II. hely Kismaros B

III. hely Kismaros A

IV. hely Verőce II

V. hely Szokolya

VI. hely Verőce III

Csapatok tagjai:

Kismaros A csapat: Almássy Gábor, Darányi Zéta, Szabó Soma, Pál Gergő, Flamich Gergő, Molnár Bendegúz, Ferincz Márk.

Kismaros B csapat: Nagy Domonkos, Andresz Dániel, Czidor Bence, Sárkány Milán, Kalcsó Martin, Tar Bendegúz, Dukay Benedek, B. Máté.

Edző: Praszna Dávid

A tornán a legjobb kapusnak Nagy Domonkost választották a Kismaros B csapatából kiemelkedő kapusteljesítménye miatt.

Mikulaskupa
A Mikulás kupán résztvevő kismarosi csapat, Kismaros A zöld mez, Kismaros B sárga mez – Fotó: Révuti Norbert

Praszna Dávid