Forradalmi forgatag – avagy így emlékezünk mi Kismaroson

0
352

 

Valódi forgatag volt Kismaroson tegnap, a március 15-i megemlékezések egész sorozata.

9 órakor kezdődött minden. A postaparkban több, mint kétszázan gyűltünk össze, hogy együtt szavaljuk el a Nemzeti dalt. Itt a Nagymarosi Férfikar előadásában katonadalokat is meghallgathattunk, majd a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium tagjai meséltek kicsit a huszárok életéről és ruházatáról, végül pedig Englerth Viola és Viski Tamás kalotaszegi táncot jártak a jelenlévők nagy örömére.

A postaparkból lovas huszáros felvezetéssel a Sváb Emlékezet Centrumba vonult a tömeg egy része, ahol megnézhettük a 2023-ban elültetett Petőfi körtefáját.
A körtefa nevezetessége, hogy Pórszombatról, Kovács Gyula Tündérkertjéből származik, s valóban arról a körtefáról vett oltóágról lett szaporítva, amely alatt állítólag Petőfi eltűnése előtti estéjén az Egy gondolat bánt engemet című versét megírta.

Délután 16 órakor megnyílt a Művelődési Ház kistermében a Pilvax kávéház, ahol a megemlékezésre összegyűltek a nemzeti színűre díszített szendvics után többféle Kossuth-kiflit is megkóstolhattak.
Fél 5kor a Vilcsek-háznál koszorúztunk, majd 17 órától a hetedik évfolyam ünnepi műsorát nézhettük meg.
Minden évben ezen a napon adjuk át a Vilcsek-díjat, amit Vilcsek Gyula leszármazottai által alapított Vilcsek Gyula Alapítvány adományoz annak a nyolcadikos tanulónak, aki a 8 év alatt mindvégig kitűnő tanuló volt, és sokat tett a közösségért.
Ezt 2025-ben Bogár Viktor érdemelte ki, ezúton is gratulálunk neki!

 

Viktorral Végvári Györgyi készít hamarosan riportot, a Kikiáltó hasábjain olvashatjátok majd.
Illetve a napi programsorozatról videófelvétel készült, ezt is itt tekinthetitek meg a napokban.

Addig is beszéljenek  a fotók.

Éljen a haza!

 

Fotók és szöveg: Fridrik Klaudia Bernadett