Gyereknap Kismaroson

0
1109

Május 28-án, szombaton, 14-18 óráig tartjuk a gyereknapot a kismarosi focipályán (rossz idő esetén a Sportcsarnokban).
Lesznek ugrálóvárak, kisebbeknek érdekes játékok, nagyobbaknak sorversenyek, KRESZ pálya (ha minden igaz, az iskola udvarán), étel, ital, zene, tánc, tombola :), zsíros kenyér, fagyi és jó hangulat.
Szeretnénk megkérni a szülőket, hogy a korábbi hagyományoknak megfelelően, aki teheti hozzon palacsintát – ezúttal megkenve (kakaó, lekvár).

Az eseményt a Fényecskék nyitják, 15.00 órától pedig az Aranyalma páros szórakoztatja zenés-mesélős-éneklős interaktív műsorral a kicsiket és nagyokat.

A kisgyerekeknek ügyességi versennyel készülünk, ahol állomásonként kell teljesíteniük a különböző feladatokat.
Szeretnénk megkérni Benneteket, hogy ha van otthon olyan megunt apró játék, amit fel tudtok ajánlani ehhez a játékhoz nyereményként, hozzátok be az óvodába és tegyétek bele az erre kijelölt dobozba (Igazgatói iroda előtt). Ez lehet bármi: kisautó, plüssállat, hűtőmágnes, matrica, kinderfigura, stb. Ezeket zsákbamacska szerűen húzhatják majd ki a gyerekek.

A rendezvény az iskolai és óvodai Szülői Szervezetek szervezésében, az Önkormányzat és a Művelődési Ház támogatásával kerül megrendezésre.
További infó: Facebook/ Kismarosi gyereknap

gyereknap1