Minihangversenyt és hangszerismertetőt tart a Dunakanyar óvodáiban a Váci Civitas néhány zenésze. A Kis Morgó Óvodában augusztus első és második keddjén jönnek el, hogy hangsúlyosan kis létszámú, 10-12 fős csoportoknak interaktív zenei élményt szerezzenek.

A Váci Civitas egy váci óvodában (Fotó: Dunakanyarregio.hu)

Sándor Bence, a  zenekar művészeti vezetője a Dunakanyarregio.hu-nak arról beszélt, hogy a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Úgy fogalmazott:

“Kettős a küldetésünk, egyrészt azt szeretnénk, ha a kis ovisok egykor majd zenekedvelő, koncertlátó közönséggé válnának, másrészt az sem titkolt célunk, hogy a gyerekekben elplántáljuk a zene szeretetét, akikből a későbbi években akár zenészek lesznek. Meggyőződésünk, hogy a fiatalokkal minél korábban meg kell ismertetni a hangszereket, akik talán ez által is zenekedvelőkké válnak.”

A Váci Civitas szeretettel várja a gyerekeket a minikoncertekre!

Lakatos Péter