Egyetlen regisztrált koronavírus-fertőzöttje volt Kismarosnak a járvány első hullámában. Sajn Lászlóné Liebhardt Ági egészségügyis, a váci kórházban dolgozik. Még áprilisban átesett egy súlyos tüneteket produkáló koronavírus-fertőzésen. Négy hónappal azután, hogy kijött a kórházból, még mindig érzi a betegség utóhatásait. A haja egy része kihullott, romlott a látása, ízületi fájdalmai vannak. Megmaradt a fáradtság is, de azt mondja leginkább a fulladástól való félelemmel nehéz mit kezdenie. Meg azokkal, akik hanyagul állnak hozzá a védekezéshez.
– Hogy kezdődött a betegség?
– Izomfájdalmakkal. De azt hittem, hogy csak… fáj. Akkor már a kórház szürke zónájában dolgoztam, hoztak-vittek covid-gyanús betegeket is. Az izomfájdalom kedden jelentkezett, aztán két napra rá volt egy hidegrázásom. Levettek egy mintát, készítettek mellkasröntgent, labort is, de negatívra diagnosztizáltak. A májfunkciók akkor már nem voltak rendben, de a koronagyanút kizárták. Húsvét volt, vasárnapra lázasodtam be, de az aznap levett minta is negatív lett. Hozzá kell tenni, nehéz jó mintát venni. Hétfőre már se enni, se inni nem tudtam, vécére alig bírtam kimenni, de hát a tesztem negatív lett. Felhívtam egy orvost, aki telefonon hörghurutot gyanított, mentőt javasolt. Amikor a mentős odaért, akkor éppen csak hőemelkedésem volt és nem is fulladtam, így hát nem vittek sehova. Azt mondták maradjak otthon, pihenjek. Székely doktornő volt az, aki a két negatív minta ellenére szinte biztosra vette, hogy covidos vagyok, antibiotikumot adott, gyakran beszéltünk. Végül csütörtökön, majdnem másfél héttel az első jelek után kerültem olyan állapotba, hogy újra mentőt kellett hívni. Az már egyből Kistarcsára vitt, a járványkórházba. Ott lettem még rosszabbul.
– Ennél is?
– Persze. Annak ellenére, hogy a tarcsai kórházban nagyon profik dolgoztak. Gyorsak voltak, labort és CT-t is csináltak a sürgősségin. A CT képén a tipikus covidos lelet volt: a gyulladás mindent behálóz, tele gennyel. Az orvos csak annyit mondott, hogy magának borzalmas tüdőgyulladása van. Lepergett előttem az életem, ott lett nyilvánvaló, hogy akár lélegeztetőgépre is kerülhetek. Nagyon megijedtem.
– Gépre kerültél?
– Egyelőre az elkülönítőbe. Ott az emberre rácsukják az ajtót, de gyakran ellenőrzik az állapotát. EKG, vérvétel és persze csinálnak tesztet is. Az ottani orvos mondta, hogy orrkenetből biztosan negatív lesz a minta, mert akkor nálam már a tüdőben tenyészett a vírus. Végül köpetmintából koronavírus-pozitív lettem, bekerültem a fertőző osztályra és elkezdődött az antibiotikumos kezelés.
Kinek a malária elleni szer jött be, kinek a HIV fertőzötteknek fejlesztett kombinált antibiotikum. Nekem az utóbbi működött, de csak két-három nap múlva van bármi eredménye. Ami a legtöbbet segített az az oxigén.
– Ami még nem lélegeztetőgép…
– Nem, az nem az. Már a tarcsai megérkezésemkor kaptam oxigénmaszkot, hogy könnyebbé tegyék a légzést. Le se veheti az ember, de nem is nagyon tudtam, annyira oxigénhiányos állapotba kerültem. Bármikor, amikor például vécére mentem és le kellett venni, már azt a pillanatot vártam, hogy újra felvehessem. Ebben az állapotban egyébként sok minden kiesik az embernek. Mármint emlékek. Teljesen egybefolynak a napok, folyamatos a fájdalom és a félelem. A vírustól meg a gyógyszerektől minden bajod van, se enni, de még inni sem tudsz, semmi nem megy le a torkodon. Aki azt mondja, hogy ez egy influenza, az csak egy negyed napot vett volna át ott bármelyikünktől és biztos lenne benne, hogy össze sem lehet hasonlítani a kettőt.
– A betegtársaiddal tartjátok a kapcsolatot?
– Sokakkal tartom, nagyon nehéz heteken mentünk át együtt. Nem csak a kórházban, a fertőzés alatt, hanem utána is nagyon hasonló tüneteink voltak. Volt, aki hetekkel később tudott csak visszamenni dolgozni, mert annyira megterhelte az ingázás, az utazás Budapestre. Többünknek elkezdett hullani a haja, nekem két hónappal azután, hogy hazajöttem a kórházból. Romlott a látásom és az ízületi fájdalmak is megmaradtak. De ami mindenkinek ma is meglévő tünet, az a fáradtság, a gyengeség. Hogy még mindig kifáraszt egy kisebb emelkedő is. Meg a félelem, a szorongás, hogy megfulladsz, ha elalszol. Ez talán a legrosszabb, ami a mai napig velem van. Elég, ha kicsit nehezebben kapok levegőt.
– Milyen tanácsokkal engedtek el?
– Az orvosok nem tudnak tanácsot adni, nincs tapasztalat. Illetve akkor még alig volt. Azt mondták, körülbelül fél év, hat hónap, amire az ember helyrejön. Kaptam gyógyszert is, de jobbára vitaminokat. Miután hazajöttem, sokan kérték az orvosok közül, hogy meséljek, hogy tudják, hogy milyen a betegség lefolyása. Nálam például a tüdő szépen meggyógyult, nem hegesedett. Sok betegnél ez is megmaradó probléma. Ezért zavar, amikor hallom, olvasom, hogy sokan el se hiszik, hogy létezik ez a betegség. Vagy amikor csak azt látom, hogy zárt helyen, például a boltban, nem viselnek maszkot.
Ma 2020. szeptember hetedikén, hétfőn 576 új koronavírus fertőzöttet jelentett a kormányzati tájékoztató portál. A koronavírus járvány második hullámában járunk. Az elmúlt két hétben majdnem annyi ember kapta el a betegséget, mint járvány kezdetétől nyár végéig. A vírus sokkal gyorsabban terjed, mint az első hullámban. Sok az olyan fertőzött, akinek egyáltalán nincsenek tünetei, de fertőz, mások olyan súlyos állapotba kerülnek, mint Ági. A járványügyi intézkedések betartása sem garancia arra, hogy nem kapjuk el, vagy tünetmentes fertőzőként nem adjuk tovább a vírust. Azonban maszkviseléssel vagy a távolság megtartásával sokat tehetünk azért, hogy kevesebb ilyen történetet kelljen elmesélni.
Lakatos Péter
