Kulturálisan erős hét volt ez, Nagy Andrea lett a MűvHáz új vezetője, Győrffy Ákos a Hangoverben zenélt, a település meg cakkumpakk bekerült a közszolgálati tévé egyik magazinjába. COVID-biztosan elballagtak a nyolcadikosok. És szintén kultúra, de viselkedéskultúra: idén nyáron végre lesz vécé a Duna partján a játszótérnél. Már van is. Ez a Heti Szemle, a Kismarosi Kikiáltó heti összefoglalója.
Lecsengő fázis
A járvány első hullámának vége felé járunk, olyannyira, hogy a jövő héten vélhetően meg is szünteti a parlament a különleges jogrendet, kinyithatnak a mozik, színházak, könyvtárak – bár még nem tudni, hogy milyen formában.
Mostanra már csupán öt ellátottja van a kismarosi Segítő Szolgálatnak és egyre több a gyerek is a bölcsiben, óvodában. Az iskolába pedig talán visszatérnek, hiszen az oktatási intézménynek idén június végéig meg kell szerveznie a gyerekfelügyeletet, egyfajta táborszerű ellátásban.
Közben vége a tanévnek, elballagtak a nyolcadikosok
Hivatalosan holnap van vége a tanévnek, ó-ió-ció-áció, satöbbi, de a gyerekek többsége az utóbbi két és fél hónapban amúgy sem nagyon látta az osztálytermét belülről. Az ünneplős szettet azért még felhúzhatja, hogy elbúcsúztassa a tanévet és átvegye a bizonyítványát. Kismaroson csak módjával, óvatosan csoportosulnak majd a diákok pénteken, évfolyamonként félórás idősávokban búcsúznak a tanévtől az iskola udvarán
A héten még tartott a tanév, ki is derült, hogy Buzási Bertalant és Kühn Gergőt maga Kásler Miklós miniszter tüntette ki az Év jó tanulója, Év sportolója 2019 címmel. Gratulálunk!
“Szűk „családi körben” búcsúztak a Vilcsek Gyula Iskolától egy különleges tanév részben „online” nyolcadikosai. Átadásra kerültek a különböző díjak és három hónapos késéssel, de végre át tudtuk adni a Vilcsek Gyula-díjat is.” – írta facebookján az alapítvány egyik alapítója, Wilczek-Nagy Levente.
Az idei díjazott Burgermeister Barnabás lett, gratulálunk!
(A képeket Wilczek-Nagy Levente, a Vilcsek Alapítvány alapítója készítette, a díj oklevelét és az azzal járó pénzjutalmat Zelei Zsolt, a Vilcsek Gyula Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át)
Új vezetője lesz a MűvHáznak
Júliustól Nagy Andrea vezeti a kismarosi Művelődési Házat. A pályázatra hárman is jelentkeztek, az elbírálásban egy négy fős helyi bizottság valamint a Művelődési Intézet egy kirendelt munkatársa vett részt. Nagy Andrea kinevezése három évre szól. A terveink szerint hamarosan olvashatnak vele egy interjút is a Kikiáltóban.
Van vécé a Duna partján
Mobil ugyan, de van, ezzel egy régi hiányt pótol az önkormányzat. A szezonban, egészen őszig ott is marad, a kenukölcsönző és a játszótér közötti területen. Hetente gondozzák, havonta cserélik. Vigyázzunk rá!
Ez meg itt egy fotó az épülő Egészségházról.
Kismaros a Hazajáróban!
Az M5-ön futó turistamagazin, a Hazajáró ezúttal a Dunakanyarban járt. Verőcétől Zebegényig tettek egy nagyobb túrát, közben pedig Kismaroson is forgattak. A települést kedvesnek találták a szerkesztők, a templomról, a málenkij robottal terhelt múltról és az egyre kevésbé élő sváb hagyományokról is beszéltek, de utóbbi témában megszólalót is találtak.
Ez az adás kiváló tippeket ad helyi vagy közeli túrákhoz, de aki csak a Kismarost érintő részletre kiváncsi, az kattintson a hetedik perchez.
A Médiaklikkről nem lehet beágyazni videót, ez csak egy képkocka az adásból a kismarosi pincesorral.
Győrffy Ákos a Hangoverben!
A kismarosi költő-zenész készített mixet vasárnapra az egyik legolvasottabb magyar portálnak a 444.hu-nak. Természetesen szerepel benne egy Bajdázó és egy horhos muzsika is (Győrffy korábbi és jelenlegi zenei projektjei), de a korai Aphex Twin és progresszív hetvenes évekbeli, Amerikából visszacsempészett magyar jazz is bekerült a válogatásba, Szabó Gábor egyik kevésbé ismert szerzeményével. A több mint másfél órányi zenei utazást itt lehet meghallgatni: