Nő az igény a bölcsődei és óvodai ellátásra is, június elejétől pedig már az iskola is fogad majd diákokat. A focicsapataink egy része már edz, a karatékák is újra közösen gyakorolnak. A Dunát kikotorták egy részen, a szigetek között most ne a rutin vezesse a gázlókat keresőket. Az iskolánál a talajt vizsgálták, az Egészségház alapja részben már kész is van. Ez a Heti Szemle, a Kismarosi Kikiáltó közéleti összefoglalója.
Járványügyi helyzet
A hazai járványügyi helyzet javul – legalábbis ezt mutatják a Koronavírus Sajtóközpont adatai és az országos tisztifőorvos is ezt erősíti meg a napi beszámolókban. És persze azt is, hogy a vírus azért még itt van, tehát mindenképpen szükség van az óvatosságra.
A legújabb Pest megyei adatok alapján ötvenöttel nőtt a betegek száma egy hét alatt, de már több a gyógyult, mint az aktív beteg. Továbbra is kötelező maszkot viselni a zárt helyeken.
Nyitunk
A kijárási korlátozásokat már hétfőtől feloldotta a kormány, aztán sorban bejelentették a vallási és oktatási intézmények megnyitását is. Ettől a héttől már látogathatók a templomok, a váci egyházmegye feloldotta a korlátozást. Az első vasárnapi mise a kismarosi templomban Pünkösdkor lesz, fél tízkor – a templomkertben. Kedden és pénteken háromnegyed hatkor a szokásos rendben tartja a hétközbeni miséket Fejérdy Áron atya.
Nyitnak az oktatási intézmények – ha már nem voltak eddig is nyitva
A Szent Anna Katolikus Családi Bölcsőde Hálózat bölcsődéi május 6-a óta látják el gondozási feladataikat – itt Kismaroson is. A hálózat vezetője Fojta Józsefné azt írta, hogy fokozatosan és a szülői igények alapján jelenleg négy kisgyermek napközbeni ellátásáról gondoskodnak. Hétfőtől tovább emelkedik a létszám. Folyamatosan történik a kisgyermekek visszaszoktatása, melyet közösen a Szülővel, az egészségügyi szabályokat követve tesszük. A nyitvatartás nem változott, reggel hét és délután öt között várja a gyerekeket a bölcsi. Az intézményvezető kiemelte, hogy a biztonsági előírások betartásával várják és gondozzák a rájuk bízott kicsiket.
A Kis Morgó óvodában egyelőre nem ugrott nagyot a létszám, de amíg a kicsikre várnak folyamatosan fejlesztenek az intézményben. Korábban új játékokat helyeztek el az udvaron, most pedig növényágyások létesültek – éppen annyi, hogy minden csoportnak jusson saját.
Az iskola nem nyit ki az óvodához hasonlóan. Marad a tanév végéig a digitális munkarend. Továbbra is lehet kérni ügyeletet a szülőknek. Elég egy e-mailt írni az ügyelet kéréséhez a titkarsag@vilcsek.hu címre. Nyúli Edina igazgatónő a Kikiáltónak kiemelte, hogy azt kérik a szülőktől, hogy ügyeleti igényüket legalább egy munkanappal hamarabb jelezzék, mint ahogy jönne a gyerek. Étkezést az ügyelet alatt is lehet igényelni, az iskolába járáskor megszokottak szerint.Pünkösd után felzárkóztató foglalkozásokat lehet szervezni az új rendelet szerint, ennek kidolgozása még folyamatban van. Egyeztetnek a többi iskolával, tankerülettel az egységes megvalósítás miatt. Az iskolában is nő az ügyeletben lévők száma, a jövő hét végére heten lesznek.
Sport
Újraindul a sportélet. A Fortuna SC vezetője Sárkány Gyula a Kikiáltónak azt mondta, hogy a jövő héttől hetente kétszer a felnőtt és az U19, U17-es korcsoport edzései kezdődnek meg, júniustól pedig a Bozsik korosztály is pályára léphet. Hozzátette, hogy a Pest megye szezon hivatalosan lezárult, az edzésekkel most már az edzések őszi szezonra készülnek, amely augusztus közepétől indul. A sajnálatos kényszerszünetet kihasználva tovább javították a futballpálya minőségét, a füvesítés után – mint fogalmazott – eddig soha nem látott minőségű pályán kezdik el az edzést a focisták.
Indul a karate is, az edzések elsősorban a szabadban lesznek. Kelemen Ákos a karatésok edzője a betonpályán tartaná az edzéseket, ha rossz az idő, a Művelődési Ház is a rendelkezésükre áll.
Művelődési Ház
Egyelőre csak a sportfoglalkozások indulnak újra a házban, azok is óvatosan – ahogy Bognár Noémi, a Ház vezetője fogalmazott. Borz Berta néptáncosai a ház udvarán táncolnak, a karatésok is csak rossz időben mennek be a házba. A sportfoglalkozások nagy része most szerveződik újjá, egy-két hét biztosan kell a teljes induláshoz.
A jelenlegi állás szerint a kultúrrendezvényeket nem lehet megtartani egészen augusztus közepéig. Kivétel ez alól a lagzi, ahol maximum kétszáz fő vehet részt.
Szemétségek
A Zöld Híd újranyitja a hulladékudvarait. A honlapjuk tájékoztatása alapján a hulladékkezelő központjaik újra fogadják a lakossági szállítmányokat, bizonyos korlátozások mellett – így hát ezeket akár oda is lehet vinni a Rozmaring tér helyett. Ez az a helyszín, ahol a legsúlyosabb a kismarosi (illegális) szeméthelyzet. Egy friss képviselői felmérés szerint 22 olyan helyszín van Kismaroson, ahol illegális hulladék, sitt, kommunális szemét vagy akár zöldhulladék halom csúfoskodik. Az önkormányzat korábban felszámolt néhány nagyobb pontot és most közösségi összefogással talán ezek egy része is eltűnhet. Közös felelősségünk, hogy ne képződjön újabb ilyen halom.
Ha mégis találkozna ilyennel, akkor ezt lehetősége van online, néhány kattintással bejelenteni Kismaros honlapján, itt.
A hozzánk legközelebbi hulladék-átvevő helyszín Verőcén van, a Katalinpusztai bekötőúton, ahol bizonyos korlátok között a veszélyes hulladékok egy része is leadható, de a sittet vagy egy kisebb lomtalanítás maradékát biztosan befogadják.
Az üdülőtulajdonosoknak továbbra is lehetősége van átvenni a Zöld Híd zsákjait az önkormányzatnál.
Épületes hírek
Egyelőre lefelé haladnak az építkezéssel az Egészségháznál – elkészült az alap egy része és végeztek a szennyvízrendszer feltárásával is. Így áll most az egy hete elindult kivitelezés:
Az iskolánál pedig a héten jártak talajvizsgálatot végezni. A próbafúrások részben voltak sikeresek, a speciális gépnek öt méteres mélységig kellett volna elérnie, de az öt mintavételi pont nem mindegyikénél sikerült. A mintavételt végzők szerint ennek oka a kavicsos altalaj lehet. A vizsgálatot az iskolát építő BMSK Zrt végezte.
Folyó ügyek
Megszűnt egy eddigi gázló a kismarosi szigetek között. A héten kotorták a Duna medrét a mellékágakban, érdemes az eddigi rutint óvatosabban végrehajtani, nem biztos, hogy száraz lábszárral lehet közlekedni ott, ahol eddig ez lehetséges volt.
Még egy hír: hosszú szünet után június elején újra nyomtatott formában is megjelenik a Kikiáltó.