Hungarocell és elektronikai hulladékgyűjtés október végén

0
1020

Október utolsó hetében leadhatóak lesznek a háztartásban keletkezett elektromos, elektronikai hulladékok. A szervezett gyűjtés keretében a teljes, de hibás cikkeket veszi át a hasznosító cég valamint a használt fénycsövet és elemeket, akkumulátorokat is leadhatják a lakosok. A gépek, eszközök esetében azonban kitétel, hogy a meghibásodott eszközöket csak a korábbi működéshez szükséges összes alkatrésszel, hiánytalanul veszi át ingyenesen – a berhelt, belezett vagy megcsonkított eszközöket nem. Az elektronikai hulladék gyűjtését az önkormányzat szervezi, a leadás helyszíne is a hivatal udvara, október 26. és 30. között.

A Mátyásfa Környezetvédő Egyesület ugyanitt, ugyanekkor hungarocell gyűjtést szervez. Az önkormányzat udvarán elhelyezett hulladékgyűjtő edénybe lehet majd rakni a felesleges fehér golyócskák millióit. Az egyesület vállalta, hogy saját költségén egy hulladékhasznosító telephelyre elszállítja az összegyűlt szemetet. Fontos tudni, hogy ezt a típusú hulladékot nem szabad a háztartási szemét közé keverni, és lomtalanítás esetén sem szabadulhatunk meg tőle, hiszen a konténerbe is tilos pakolni. Szóval használjuk ki az alkalmat, és szabaduljunk meg a hungarocelltől is most, környezetbarát módon!

ehulladék

Az elektronikai hulladékokat Kismaros Község Önkormányzatának (2623 Kismaros, Kossuth L. út 22.) alsó udvarában lehet elhelyezni az alábbi időpontokban:
Hétfő: 08:00-18:00,
Kedd, Szerda, Csütörtök: 08:00-16:00
Péntek: 08:00-14:00

A hulladékgyűjtés során az alábbi hulladékok leadására van lehetőség:

1. Háztartási nagygépek
• Nagyméretű hűtőberendezések, hűtőberendezések, fagyasztók, élelmiszerek hűtésére, konzerválására és tárolására szolgáló egyéb nagyméretű berendezések, mosógépek, ruhaszárító gépek, mosogatógépek, tűzhelyek és sütők, elektromos főzőlapok, mikrohullámú sütők, főzésre és élelmiszer-feldolgozásra szolgáló egyéb nagyméretű berendezések, elektromos fűtőberendezések, elektromos fűtőtestek, helyiségek, ágyak, ülőbútorok fűtésére szolgáló egyéb nagyméretű berendezések, elektromos ventilátorok, légkondicionáló berendezések, egyéb szellőztető, elszívó és légkondicionáló berendezések

2. Háztartási kisgépek
• Porszívók, szőnyegseprűk, egyéb takarító berendezések, varró, kötő, fonó, és egyéb, textil feldolgozására használt gépek, vasalók és ruhanemű vasalására, mángorlására és egyéb kezelésére szolgáló másberendezések, kenyérpirítók, olajsütők, darálók, kávéfőző gépek és tárolóedények vagy csomagolások lezárására vagy felnyitására szolgáló berendezések, elektromos kések, hajvágó eszközök, hajszárítók, elektromos fogkefe, borotváló, masszírozó és egyéb, testápolásra szolgáló berendezések, ébresztő- és karórák, időmérésre,- jelzésre és –tárolásra szolgáló berendezések, mérlegek

3. IT és távközlési berendezések
• Központi adatfeldolgozás, nagyszámítógépek, miniszámítógépek, nyomtatók, személyi számítógépek (CPU, egér, monitor és billentyűzet is), hordozható számítógépek (CPU, egér, monitor és billentyűzet is), kisméretű hordozható számítógépek, elektronikus jegyzettömb, nyomtatók, másoló berendezések, elektromos és elektronikus írógépek, zseb- és asztali számológépek (valamint információk elektronikus eszközökkel történő összegyűjtésre, tárolásra, feldolgozásra, bemutatásra, illetve továbbításra szolgáló egyéb termékek és berendezések), felhasználói terminálok és rendszerek, faxok, telexek, telefonok, nyilvános telefonok, vezeték nélküli telefonok, mobiltelefonok, üzenetrögzítő rendszerek (valamint hang, kép vagy más információk távközlési eszközökkel történő továbbításra szolgáló egyéb termékek és berendezések)

4. Szórakoztató elektronikai cikkek
• Rádió készülékek, televízió készülékek, videokamerák, videomagnók, hi-fi berendezések, audio erősítők, hangszerek, valamint hang, illetve kép, beleértve a szignálokat is , rögzítésre vagy reprodukálásra szolgáló egyéb termékek és berendezések, a hang és kép továbbításra szolgáló nem távközlési technológiák

5. Elektromos és elektronikus barkácsgépek
(a helyhez kötött nagyméretű ipari szerszámok kivételével)
• Fúrok, fűrészek, varrógépek, fa, fém és egyéb anyagok esztergálására, aprítására, csiszolására, őrlésére, fűrészelésére, vágására, nyírására, fúrására, lyukasztására, perforálására, hajtogatására, hajlítására és hasonló megmunkálására szolgáló berendezések, szegecselésre, szegezésre, csavarásra, illetve szegecsek, szögek, csavarok eltávolítására vagy hasonló célokra szolgáló szerszámok, hegesztésre, forrasztásra és hasonló célokra szolgáló szerszámok, szórásra, kenésre, diszperzióra, illetve folyadékok vagy gázok másfajta kezelésére szolgáló berendezések, fűnyírók és egyéb kertészeti szerszámok

6. Játékok, szabadidős és sportfelszerelések
• Villanyvonatok vagy autóverseny-készletek, kézi videojáték konzolok, videojátékok, számítógépek kerékpározáshoz, búvárkodáshoz, futáshoz, evezéshez stb., elektromos vagy elektronikus alkatrészeket tartalmazó sportfelszerelések, érmével működő játék automaták

7. Ellenőrző és vezérlő eszközök
• Füstjelző berendezések, fűtésszabályozók, termosztátok, háztartási vagy laboratóriumi mérő- és szabályozó berendezések, ipari létesítményekben használt egyéb jelző és ellenőrző műszerek (pl.
vezérlőpultok)

8. Világítótestek
• Fénycsöves világítótestek a háztartási világítótestek kivételével, egyenes fénycsövek, kompakt fénycsövek, nagy intezitású kisülőlámpák, beleértve a nagynyomású nátriumlámpákat és fémhalogénlámpákat, kisnyomású nátriumlámpák, egyéb világítótestek, illetve fényszóró vagy fényszabályozó berendezések az izzólámpák kivételével

9. Akkumulátorok, elemek