Ilyenek voltak a táborok a művházban az idén

0
401

Kerámia tábor

A tábor szakmai vezetői Kiss Ráhel kerámikus és Sáfárné Viki szobrász, fazekas volt.
Az egy hét alatt kb. 50 kg agyag fogyott el, ami igazán megmutatta a gyermekek lelkesedését. Újdonságként az eddigi évekhez képest, két korcsoportban hirdettük meg ezt a táborunkat. Ebben az évben már a nagyon picik is jelentkezhettek, illetve Kiss Ráhelnek köszönhetően még a korongozással is megismerkedhettek táborozóink. A sok feladat között azért mindig jutott idő egy kis játékra is Nellivel, és meseolvasásra Tamarával. A csapat szerdán még a Sváb Emlékezet Centrum kiállítására is eljutott. Néder Sarolta vezetésével megtekintették az esküvői kiállítást, de a múzeum kerámia és porcelán tárgyairól is sok érdekességet hallhattak. A tábor utolsó napját egy királyréti kirándulással és a munkákból álló kiállításmegnyitóval zártuk.

(A kiégetett munkákról Kiss Ráhel tud további felvilágosítást adni.)

 

Bogarász ovis tábor

A már jól ismert táborunk ebben az évben is nagy népszerűségnek örvendett. A kicsik és a picit nagyobbak a reggeli után felkerekedtek és bejárták a környékünket. Hol Duna-part, hol a mező-rét, hol az erdő, hol a vidéki baromfiudvar volt az úticél, ahol minden izgő-mozgó élőlény megismerésre került. Érkezett is hozzánk délutánonként cica, kutya, többféle csirke, pulyka is. A finom ebédre fáradtan megérkezett siserehad délután aludni is elment, hogy kipihenten kezdjen hozzá a délutáni programoknak. A tartalmas hetet Kolláth Ágnes óvodapedagógusnak köszönhettük.

 

Népi ovistábor

Teljesen új kezdeményezés a népi ovistáborunk. A szakmai vezetője ennek is Kolláth Ágnes óvodapedagógus volt. Ezen a héten agyagoztunk, gyöngyöt fűztünk, nemezeltünk, körmöcskéztünk, és követ is festettünk, de mindig jutott idő egy kis futkározásra, alvásra, mesére és sok-sok éneklésre is.

Remélem minden kicsi és nagy gyermek élményekkel megtelt szívvel és lélekkel töltötte nálunk ezeket a napokat. Jövőre újból várunk benneteket.

 

Judo tábor

Sokadik éve várjuk vissza a Speciális Olimpiára készülő judosokat, akik Pesterzsébetről költöznek egy hétre a környékünkre. A Művelődési Ház nagytermében tartják az edzéseiket. A komoly szakmai munkát Juhász József és fia segíti. Méltán lehetünk büszkék rájuk és csapatukra, hiszen évről évre rengeteg érmet szereznek hazánknak!

 

Köszönet illeti: Krebsz Botond képviselőt a kisvonat jegyekért, Stedra Bence képviselőt a sok finom almáért, a Patak Vendéglőt és a Vác és Vidéke Vendéglátót, a szakmai vezetőket, a diáksegítőket, illetve a Művelődési Ház dolgozóit.

 

Fotók és szöveg: Nagy Andrea intézményvezető