Fájó lábak és könnyes szemek, mégis valami semmihez sem hasonló érzés szőtte át a málenkij robot emléktúra résztvevőit és azokat, akik a megemlékezés miatt velük találkoztak a túra befejező napján Kál-Kápolnán a vasútállomásnál. Kodály Zoltán Esti dala volt a megemlékezés maga. Nem volt szükség történelmi áttekintésre, aki ott volt, az tudta, hogy mi történt 80 évvel ezelőtt, milyen családtagja, rokona vagy felebarátja volt érintett az elhurcolásban. Égtek a mécsesek, helyükre kerültek a koszorúk, zengett a Himnusz.
A megemlékezés legmegrendítőbb része mégis az volt, amikor a szervező Kosztra Gábor kérésére a gyertyák fénye mellett percnyi csönddel adóztak a jelenlévők az elhurcoltak emlékének.
ns
Esti dal
Erdő mellett estvéledtem
Subám fejem alá tettem.
Összetettem két kezemet,
Úgy kértem jó Istenemet:
Én Istenem adjál szállást,
Már meguntam a járkálást,
A járkálást, a bujdosást,
Az idegen földön lakást.
Adjon Isten jó éjszakát,
Küldje hozzánk szent angyalát,
Bátorítsa szívünk álmát,
Adjon Isten jó éjszakát!
