Mivel ebben az évben sem volt lehetőség nyilvános rendezvényt szervezni a magyar költészet napjára, ezért felhívással készültem a verskedvelő emberek számára. 

Idén Pilinszky János születésének 100. halálának pedig 40. évfordulója van, én pedig nagyon kedvelem az ő költészetét, így erre a napra kifejezetten az ő költeményeiből szerettem volna egy válogatást. 

Többször volt, többféle formában, hogy Kismaros utcáit, forgalmasabb helyeit versekkel díszítettük fel a költészet napjára. Ez most is így történt, azzal a különbséggel, hogy bátor jelentkezők választhatták ki, Pilinszky mely műveiből álljon eme kültéri kiállítás, ami április 18-ig lesz felkutatható és megtekinthető.


Remek költeményeket kerültek beküldésre, szerintem érdemes megkeresni, elolvasni őket.

Éljenek a versek, szeressük őket!

Csadó Klaudia