Lemondott a részönkormányzat elnöke

0
921

Lemondott elnöki tisztségéről és részönkormányzati tagságáról is a Börzsönyligeti Településrészi Önkormányzat elnöke. Folly-Ritvay Zoltán azért távozik, mert március elején a börzsönyligetieknek szóló adóértesítéshez csatolva kiküldtek egy olyan levelet, amelyen az aláírása szerepelt, miközben annak tartalmáról – bár előzetesen megküldték neki – vele nem egyeztetettek.

Az egyébként kifejezetten a börzsönyligetieknek szóló írást a Börzsönyligetiek Érdekképviseleti Egyesületének elnöke, Szekeres Sándor jegyzi, azon a polgármester támogató aláírása is szerepel.

Folly-Ritvay Zoltán a cikk végén is olvasható nyilatkozatban hangsúlyozta: olyan dokumentum alatt szerepel a neve, amelyet nem közösen szereztek és amelynek tartalmával sem ért egyet. Szerinte ugyanis nem etikus, ha a településen működő sok civil szervezet közül az egyiket hivatalos értesítéshez csatolva, kiküldött levélben támogat a polgármester és bármely képviselő.

Mint írta, az ügyet rendezendő megkereste Kismaros polgármesterét is, de az elmúlt hónapban nem került szóba a kifogásolt levél, sem a közgyűlésben, sem a hivatalos kereteken kívül.

A részönkormányzatot a kismarosi képviselő-testület három képviselője és két külsős tag alkotja. Folly-Ritvay Zoltán lemondása után nem csak elnök nélkül maradt a testület, de a közgyűlésnek egy új tagot is kell delegálnia a képviselők közül a Börzsönyligeti Településrészi Önkormányzatba.

Neubauer Rudolf polgármester a lemondást tudomásul vette.

Reszonkormanyzati_tisztsegrol_lemondasa levél