Magyar csillagok…

0
793

Madrigálokkal indította őszi Zenei Vendégségét a Lanner Kvartett – a feldolgozások során prózában is hallhattuk a szöveget, Fekete Zoltán előadásában és Martos Attila feldolgozásában. A kvartett most is meglepetésekkel szolgált. Bár a kései kezdés megritkította a közönség számát, érdemes volt várnunk Csáki András fiatal gitárművészre. Jól jegyezzük meg a nevét, hiszen a világ számtalan helyén díjazták művészetét: tizenegyszer nyerte el az első díjat a világ legrangosabb nemzetközi zenei versenyein, úgy mint a „Dr. Luis Sigall” (Chile), a „Michele Pattaluga” (Olaszország), a „Nikita Koshkin” (Calcutta), a „Julián Arcas” (Spanyolország), valamint a Tokiói Nemzetközi Gitárversenyen. Magyarországon pedig a Duna Televízió „Magyar Csillagok” valamint a Prima Primissima Alapítvány Junior Prima zeneművészeti díját nyerte el.

IMG_0330 IMG_0320

Mint rendesen, most is vastapssal jutalmazta a közönség a kiváló vendégművészt. Sokszor leírtam már: sem zenekritikus, sem zeneértő nem vagyok, egyszerűen élvezem a szép zenét. Ezen a hangversenyen nekem Mauro Giuliani XIX. századi olasz zeneszerző és gitárművész Gitárversenyének I. tétele tetszett a legjobban.

Nem múlhat el azonban zenei műsor a névadó Joseph Lanner műve nélkül, melyet a közönség szavazott meg: a Regatta Galopp pattogós zenéjét élvezhettük. A kvartett ízelítőt adott következő megjelenő CD-jéről, amelyről friss magyar muzsikát hallgathatunk – nem véletlenül Hungaria a címe.

IMG_0285

Kostyál Péter barátunk további izgalmas műsortervet ígért, de a meglepetésvendég kilétét nem árulta el. Kíváncsian és örömmel várjuk a következő Zenés Vendégséget – tudjuk, hogy akkor sem fogunk csalódni: igazi zenei csemegét kapunk majd.

IMG_0337

Selmeczi Gábornak, a Lanner Kvartett alapítójának célja megvalósulni látszik. Estjeiken a bécsi családi muzsikálás és a párizsi szalonok hangulata idéződik fel, megfűszerezve – most már nyugodtan kimondhatjuk – a barátsággal.

vgy