Alapítványunk 1994 óta (mikor Krebsz György, Amerikából hazalátogatva megmutatta a szovjet lágerben írt, és csodálatos módon hazamentett naplóját) foglalkozik a „málenkij robottal” kapcsolatos dokumentumok, fényképek gyűjtésével, szervez megemlékezéseket, kiállításokat a 111 kényszermunkára elhurcolt zebegényi lakos tiszteletére.
1945. január 5-én száztizenegy embert hurcoltak el Zebegényből az oroszok „málenkij robotra”. Közéjük tartozott Krebsz Györgyis, aki megpróbáltatásait naponta feljegyezte kis papírdarabkákra. 1994-ben sikerült néhány túlélővel magnófelvételt készítenem a történtekről. A riportokkal és archív dokumentumokkal kiegészített Naplót1995-ben, a Zebegényiek Napján adta át Kapás László atya Krebsz Gyuri bácsinak, aki „élete legszebb napjának” vallotta e napot.
A könyvet 2015-ben másodszor is kiadtuk, német nyelven pedig a Zebegényi Német Nemzetiségi önkormányzat 2017ben jelentette meg.
2017-ben felkérésünkre a Zebegényben letelepedett Elek Dóra és Gózon Francisco egy felemelő, megrázó dokumentumfilmet készített az elhurcolt zebegényiek történetéről.
(rendező: ELEK DÓRA, operatőr: GÓZON FRANCISCO, 32perc)
A filmhez az alapítványunk tulajdonában lévő összes dokumentumot (kottákat, dalszövegeket, archív fényképeket, magnó- és videofelvételeket) átadtuk, a több hónapon át tartó forgatáshoz minden segítséget megadtunk.
Ők az egyetlen, még élő zebegényi tanút, Zoltai Jenőt (94 éves nyugdíjas iskolaigazgatót) és az érintett dédunokákat szólították meg.
Az iskola énekkara, a Zebegényi Zengők adták elő gyönyörűen a dalokat Csánkiné Tomeg Marianna vezényletével.
Nagy szervezést igényelt a filmfelvétel, összehívni a szereplőket, szállítani a gyerekeket, a forgalmat leállítani, hogy autók ne zavarják a felvételt, Sok ember fogott össze és segített. Egész nap tartott a templomban a felvétel, 20x is elénekeltek egy dalt, míg végül tökéletes lett. Összegyűjtöttünk régi ruhákat, kabátokat, cipőket, kendőket, sapkákat, bőröndöket, és a januári elindulást vették filmre 30 fokban, de mindenki hősiesen menetelt, ahányszor felvették a jelenetet, az énekkar fegyelmezetten állta a sorfalat, és ezután még este fél hétig énekeltek a temetőben. Később Szobon egy elhagyatott, sínekkel teli, gazos, rozsdás, sáros helyszínen majd megfagytak, egész nap tartott a forgatás, de nem méltatlankodtak, tették a dolgukat. Mindenki, aki részt vett a filmben, azt mondta, szívesen jött, felemelő érzés volt ebben a filmben dolgozni.
Elek Dóra és Gózon Fransisco szívvel-lélekkel készítették el csapatukkal ezt a méltó, gyönyörű alkotást, melyet 2018.január 14-i zebegényi megemlékezésen mutattunk be.
Ezután még a könyvtárban levetítettük néhányszor, aztán Danubia tv is levetítette, majd feltette a Youtube-ra. A váci ESTV is műsorára tűzte és egy riportot is közvetített a film készítéséről. Időközben sikerült DVD-n is kiadni a Filmet, ezt minden közreműködő megkapta.Sok visszajelzést kaptunk, hogy ez az alkotás különösen alkalmas arra, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltse a téma iránt.
Paulisineczné Willem Vera
2627 Zebegény, Szőnyi u. 10.