Marus Napok – Pinceparty 2016.

0
344

Pénteken este lezárásra került a Dózsa György út pincesor előtti szakasza, hiszen az idei Marus Napok első abszolút felszabadult hangulatú eseménye, az éjszakába nyúló Pinceparty vette kezdetét.

A muzsikát Tóth László szolgáltatta harmonikán, az énekről pedig a buzgón borozgató résztvevők gondoskodtak. A helyszínen házi készítésű sajtokat lehetett vásárolni, illetve megkóstolhatóak voltak a Verőcei Borbarátok nedűi is. A jókedvű társasághoz egy rövid időre csatlakozott a “Mesélő házak” program lelkes csapata, de csak míg megkukkantották a néhány gyönyörű, hagyományos borospincét és megízlelték az idei mustot.

A szervezésért és lebonyolításért nagy köszönet a Kismarosi Művelődési Ház csapatának, név szerint Luczáné Puncsuhás Móninak, Szabóné Fehér Gabinak és Szak Petrának.

Külön köszönet a pincék tulajdonosainak, amiért azokat az ünneplők rendelkezésére bocsátották, valamint a környék lakóinak a későesti muzsikaszó elviseléséért.

Képek a Pincepartyról:

[Not a valid template]