Május utolsó vasárnapján tartotta Kismaros Község Önkormányzata a hősök napi megemlékezését a templom kertjében. Az eseményen Körömi Ferenc költő elmondta Az utolsó przemysyli hős című versét, amit alább közlünk, majd Fejérdy Áron atya megáldotta a kismarosi hősi halottak emléktábláját.

Körömi Ferenc
Az utolsó Przemysli hős
Kis T. Joachim nagyapám emlékére

Przemysl felett tavasz készül,
Fű, fa, bokor szépen zöldül.
De a várra, őrült mámor,
Bomba hullik mint a zápor!

Nem csillapul, inkább vadul,
Egy kis csapat nagyon búsul.
Csendben állnak, nincsen szavuk,
Halva fekszik főhadnagyuk.

Zsebórája most is ketyeg,
Vén bakáknak könnye pereg.
Nem eresztik addig sírba,
Csak ha megáll a kis óra.

Megrendül a szívük, lelkük,
Egyikük szól, tegyünk esküt.
Ha az Isten hozzánk pártol,
Legyünk holtig jóbarátok!

Tesznek erős fogadalmat,
Egymás iránt bizodalmat.
Bombazápor egyre durvul,
A muszka meg támad orvul.

Szuronyt szegezz! Jön az ellen,
Vér fröccsen sok büszke mellen.
Tavasz szele egyre zúgott,
Sok jó baka földre hullott.

Az ágyúszó nyughatatlan,
A vár mint egy forró katlan.
Szaporodnak a sírhantok,
Bennük elhunyt jópajtások.

Virágdíszes a vén akác,
Elvirágzott régen a hárs.
Csendes lett a Przemysl vára,
Csak emléke maradt mára.

Örök emlék, fájó emlék,
Régen történt, most vagy nem rég,
Mikor jött a hosszú rabság,
Muszkaföldi kínos fogság.

Hazatalált a kis csapat,
Igaz ugyan, sok híja van.
Nyugszanak a sírban szépen,
Vadvirágos csatatéren.

S akik tettek fogadalmat,
Egymás iránt bizodalmat,
Az esküvést megtartották,
Az éltüket egybefonták.

Bús az idő, borong, őszül,
Jó nagyapám menni készül.
Legidősebb volt a korban,
Utolsó lett most a sorban.

Még most is küzd, hallgatódzik,
A halállal viaskodik.
Azt suttogja, Uram, várjál,
Hallom még az óra jártát.

Unokái egy csokorban
Úr imáját mondják halkan.
Legyen meg az akaratod,
Mennybe hívod a vén harcost.

Ránk borul a csöndes alkony,
Késő utód könnyet ejt most.
Isten veled, jó nagyapám,
Főhadnagyod odafönt vár!

A természet megint újul,
Szülőföldünk szépen virul!
Háborúnak, bajnak vége,
Legyen minden szívben béke!

Buda-Víziváros, 2018. február 17

A vers után Neubauer Rudolf polgármester mondott beszédet, amit szöveghűen idézünk: 

“Lassan 100 éve van törvénybe iktatva hogy a magyar hősökre emlékezzünk, és mégsem nagyon ismert ez az emléknap. 1945 és 1990 között a kommunista évek alatt ez az ünnep tiltva volt. Az első világháborús katonák és civil áldozatainak emlékére alapították a honatyák 1924-ben, akkor iktatták törvénybe.  Eszembe jut Sándor atya,  amikor a templomkert kőkeresztjének a felújítása során elkezdtünk gondolkodni, hogy maradjon-e a templomkertben az a  kőkereszt, vagy kerüljön vissza eredeti helyére. Ezt valamikor a Patak utca környékén az új telep alapításakor állították, és a kisvasút nyomvonalának kijelölésekor került a sírkertbe. 

Sándor atya akkor azt mondta, hogy kell egy hely a temetőben, ahol emlékezni tudnak elhunyt hozzátartozóikra azok is, akik nem tudják,  hogy hol nyugszanak szeretteik. 

A hősök napján csupa olyan emberre emlékezünk, akik idegen földön vannak eltemetve. És ezért jó, hogy van egy táblák nekünk is, mert tudunk emlékezni azokra a régi kismarosiakra, akik nem juthattak vissza már magyar földre. 

A kismarosi táblának a története is nagyon megindító. Még a nyolcvanas években Wiedermann Julcsi néni kezdeményezésére,  a falu egységes akaratából készültek el a márványtáblák, – amiket viszont nem lehetett kitenni a templom falára. Évekig voltak a templom belsejében, ahol még eltűrte a kommunista államhatalom, de kívülre nem lehetett tenni csak 1989-90 után.

Most még vagyunk egy maroknyian, akik a mai napon itt vagyunk a tábla előtt, és emlékezünk. Lehet, hogy lesz még olyan ünnepünk, amikor többen is leszünk ennél. De ha már csak egyvalaki lesz itt a tábla előtt, akkor is büszkék lehetünk őseinkre, a hazánkra és országunkra. Isten áldja meg Magyarországot, Isten áldja a magyar embereket, Isten áldja meg Kismarost!”

A polgármester külön köszönetet mondott Horváth Istvánnak, aki mindig segít megszervezni a Hősök napját. A résztvevők ezután közös imát mondtak Major Sándor atya szavaival. A megemlékezés az emléktáblák megkoszorúzásával ért véget.  A koszorúkat Kismaros Község  Önkormányzatának, a Kismarosi Falumúzeum Alapítványnak és a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak a képviselői helyezték el.

Az esemény képei:

 

LP