Megkezdődött a tanév a kismarosi iskolában

0
930

Huszonkilenc elsős kisdiákkal kezdte meg a 2016-17-es tanévet augusztus 31-én, szerdán a Vilcsek Gyula Általános Iskola népe. Ez a létszám azt is jelenti, hogy két párhuzamos osztály indult az új évfolyamon. Az írás, olvasás, matek, ének és környezetismeret mellett, vagy a nemzetiségi nyelvet, a németet, vagy az angolt fogják tanulni a gyerekek.

A nyár folyamán kisebb felújítások is történtek az iskolában, a KLIK megbízásából négy osztályterem lett kifestve és amelyikben szükséges volt, a parketta felcsiszolva, az önkormányzat pedig az ebédlőt hozatta rendbe.

A kötelezően lefolytatott közbeszerzési eljárást követő képviselő-testületi döntés értelmében, a következő tanévben is a Vác és Vidéke Vendéglátó Kft látja el az étkeztetést a kismarosi oktatási intézményekben. Az ételek idén is a tavalyi évben újra indított, minden előírásnak megfelelő szokolyai konyhán készülnek, helyben, helyieknek.

Miután Nyúli Edina igazgató asszony végérvényesen és visszavonhatatlanul megnyitotta a tanévet, mi is a magunk részéről izgalmas, érdekes, jó, sőt kiváló tanulmányi eredményekben gazdag, boldog, békés új tanesztendőt kívánunk a nebulóknak, a pedagógusoknak és persze a szülőknek!

_MG_8661
Nyúli Edina igazgató asszony megnyitja a tanévet

 

_MG_8663 _MG_8666-1 _MG_8680 _MG_8681 _MG_8683 _MG_8686 _MG_8687 _MG_8696 _MG_8709

A fotókat Ungi Dániel készítette.