Több, mint hetven évvel ezelőtt történt, mégis elevenen él a hozzátartozók, érintettek, sőt az egész falu emlékezetében a kismarosiak meghurcoltatása. A faluban szinte nem volt olyan család, akit nem érintett az esemény. 85 embert vittek el Ukrajnába, háborús jóvátételi munkára, mások bűnei miatt kiszabott büntetésre. Testvérpárok, apák gyerekeikkel, közeli rokonok kerültek lágerekbe, embertelen körülmények közé.
Az elhurcoltaknak, – akik azt hitték, pár napra mennek csak dolgozni – a túlélést kellett megtanulniuk. A nehéz fizikai munka, az igazságtalanság, a kíméletlen hideg mellett olthatatlan honvágyukkal is meg kellett nap, mint nap küzdeniük. Akik pedig itthon maradtak, azok számára másféle szenvedés jutott. Bizonytalanság és aggodalom. Azt sem tudták, hogy élnek-e a foglyok, és azt sem, hogy hová kerültek. Napi imáik, énekeik egyetlen fohászról szóltak, hogy viszontláthassák szeretteiket.




Idén először ez érintettek padsorai üresek maradtak, elmentek már közülünk, vagy nagyon idősek, betegek. Hozzátartozóik ültek a templom padsoraiban. Megrendülten hallgatta mindenki Hock Józsefné, Beja Teréz édesanyjához írt tábori levelét.
„Drága jó Anyám Kedves Húgom!
Ma vasárnap van január 5-e, kint esik a hó már négy napja, erős hideg van mínusz 20-30 fok fölött, de nekünk mégis kint kell dolgozni, borzadva gondolok a holnapra vajon meddig fog ez még tartani, hiszen két év elég lenne ebből a nyomorúságból. Itt nagyon rossz helyzet van, az élelem borzasztó drága, fizetést nem kapunk annyit ami a konyhára kell, nincs ezeknek semmijük és mégis itt tartják az embereket. Kedves Mami, elmúlott a második karácsony is messze távol a szülői háztól, könnyes szemmel gyújtottuk meg a gyertyákat a karácsonyfán, elénekeltük a Stille Nachtot, és így próbáltuk felidézni a múltat, hogy milyen nehéz volt számunkra ez az este azt talán írnom se kell, ezen a szent napon is dolgoztunk, tudom drága jó anyám a te számodra is mit jelent egy ilyen nap. Mennyi sóhaj mennyi fohász száll az ég felé, hogy a mi szenvedésünk már egyszer véget érjen. Minden bizalmunk a jó Istenben van, ő nem hagyja el a benne bízókat. Édes jó Anyám, én hála Istennek egészséges vagyok, amit nektek is szívből kívánok. A Pista bácsival vagyok még mindig együtt és a Néder Manci is itt van. Sokan vannak még itt kismarosiak a közelben, ezekkel is gyakran találkozom. Ezt a pár sort egy orosz katonával küldöm, talán sikerül eljuttatni hozzátok. A betegekkel is küldtem levelet és fényképet, nem tudom meg-e kaptátok, mert hallottuk hírét, hogy kikutatták őket, de mindenesetre többet tudtok rólunk mint mi rólatok. Drága jó Anyám, de nagyon örülnék egy pár sornak, ha lehet kisérletezzétek meg mindenféleképpen, és írjatok egy pár sort. Nagyon nehéz napokat élünk, ezek barmok módjára tartják a népet, otthon el se tudjátok képzelni, hogy így is lehet élni. Nagyon kérlek benneteket imádkozzatok sokat értem, hogy a jóságos Jézus szüntesse meg számunkra ezt a megpróbáltatást és mielőbb vezéreljen vissza közétek!
A jó Isten áldjon és óvjon meg benneteket minden bajtól, sok szeretettel csókollak mindkettőtöket!
Tercsi
A vőlegényemet, minden kedves rokonomat sokszor csókoltatok!
Sztalino 1947.január 5.”
*Többek között az alábbi két énekkel emlékezett az elhurcoltakra a Nachtigall kórus. Mindkettőnek számunkra érdekes története van:
Fogolyének……
Ó, nézz le édes Szűzanyánk, hű magyarjaidra,
Vigasztaló, derűs napfényt adjál fiaidra,
Kegyelmes jó anyánk, tekints a foglyokra,
Ó, nagyirgalmú Szűzanyánk, vezesd őket haza!
Szűz Mária magyar foglyok védő nagyasszonya,
Messze idegen országban, szép vezércsillaga,
Kegyelmes jó anyánk, tekints a foglyokra,
Ó, nagyirgalmú Szűzanyánk, vezesd őket haza!….
A Háborús dalok című gyűjteményben a dal írójaként Riener Rezső, kismarosi kántortanító szerepel. Keletkezésének ideje:1945. Megtalálható Cseh Tamás Katonadalok című lemezén, Miklósa Erika előadásában is.
Az alábbit Grauszmann Ferenc szokolyai tanár és karvezető úrtól tanulták a kismarosiak. Az ő édesapja is megjárta a poklok-poklát. Feri bácsi elbeszélése szerint minden este elénekelték a “Fecskét” édesanyjával, így várták haza az idegenbe szakadt apát. Úgy tudjuk, hogy az ima meghallgatásra talált.
Fecske
Merre szállsz a légen át, fecske édes kismadár,
Ó, mi föld, tág határ? Vár reád, mi messze táj.
Arra kérlek kis madár, messze szép hazámba szállj!
Merre ősz, jó anyám, búsan él, s hiába vár.
Könnyű szívvel arra térj, merre ő a kedves él,
Hófehér ablakán, sződd a fészket hű madár.
Vigasztald,ha sír szegény,vigasztald, hogy van remény,
a fia egyszer hazatalál, mint fészkére a kismadár
Minden éjjel álmodom,hogy majd újra láthatom
simogatom a két kezét, s hallgatjuk a fecske énekét.
Az áldozatok nevét megörökítő tábla koszorúzásának képei:
A Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében koszorúz: Erdővölgyiné Zachinger Melitta elnök és Andresz Györgyné képviselő
A Kismarosi Önkormányzat nevében koszorúz: Neubauer Rudolf polgármester, Moór Róbert képviselő
A Sváb muzeális gyűjtemény nevében koszorúz: Pálmai László és Dr. Dabóczi Ákos
A Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében koszorúz: Erdővölgyiné Zachinger Melitta elnök és Buzásiné-Delacasse Yvett képviselő