MEGYÜNK, HA TUDUNK – egy beszélgetés a Kismarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesületről

0
846

Az éjszakai könyvtár titkos kirándulása idén a tűzoltó szertárba vezetett (lefogadom, hogy sokan nem is tudjátok, hogy Kismaroson még ilyen is akad), s ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes lenne az helyi önkéntes tűzoltóságról mindenkinek tudnia, így beszélgetni hívtam Parragh Gellértet, az egyesület oszlopos tagját.
Mint azt sejtettem, a fő profil nem a gyerekekkel való késő esti locsolótömlő-gurítás.

KK: Első kérdésem meglehetősen közhelyes, de muszáj feltennem. Mindig is vágytál arra, hogy tűzoltóként kipróbálhasd magad?
PG: Az, hogy kéklámpás autót vezethessek, egy igazi klasszikus gyerekkori nagy álmom volt. Aztán Gábor (szerk.: Parragh Gábor) miatt kerültem be a tűzoltó egyesületbe 2017-ben. Ő mondta, hogy szeretne ezzel foglalkozni, és kellenek a vállalkozó szellemű emberek. Végül egy barátommal később vágtunk bele komolyabban, 2020 májusában.
Volt egy feladat – teljesen valószínűtlen módon -, hogy egy medencét kellene feltölteni egy verőcei üdülőterületen, ahol két utcányira van legközelebb víz. Ezzel a barátommal vállaltuk ezt a megbízatást. Életünkben először fogtunk tömlőt a kezünkbe, de megoldottuk, és innen nem volt visszaút.

KK: Milyen előzményei voltak ennek a történetnek?
PG: 2019 őszén egy pályázatot adtunk be, amiből a kis Fordot tudtuk felújítani. Ez egy kis értékű pályázat volt ugyan, de arra éppen elég, hogy működőképessé tegyük, s ezáltal használatba tudjuk venni.
Majd elkezdtünk utánajárni, milyen lehetőségeink vannak. Volt egy váci hivatásos tűzoltó ismerősöm, általa megkerestük az ottani parancsnokot, aki azt ajánlotta, hogy beszéljünk a nagymarosi önkéntesekkel. Így derült ki, hogy Nagymaroson több kismarosi és verőcei tag is van a csapatban, ők is szívesen segítettek a tűzoltó szakma megismerésében.

KK: Mi volt a cél első körben?
PG:
A 2010-es évek második felében már nem volt túl aktív a helyi egyesület, majd 2017-ben vette át Gábor a vezetést. A cél először annyi volt, hogy a meglévő eszközök megmaradjanak, az autókkal települési rendezvényeken tudjunk bemutatókat tartani – vagyis inkább egy kulturális szempont volt mögötte. 2020-ban lettünk aktívabbak, mikor a már említett barátommal, ifjonti lelkesedésből elkezdtünk utánajárni a lehetőségeinknek.

KK: Mik voltak a további lépések, hogyan jutott el végül a Kismarosi ÖTE jelenlegi formájához?
PG:
Első lépésként 2021 februárjában megkötöttük a belépő szintet a váci tűzoltó parancsnoksággal, illetve rajtuk keresztül a katasztrófavédelemmel: ez a hagyományőrző tűzoltó egyesületi szerződés. Innentől kezdve számolnak velünk. Indulhatunk az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság pályázatain, amik által már vannak újabb és korszerűbb felszereléseink is.
2021 őszén elvégeztük a tűzoltó alaptanfolyamot, melyben nagy segítséget kaptunk jelenlegi parancsnokunktól, Rácz Benjamintól. Aztán a tényleges gyakorlatot éles káreseteknél lehet igazán elsajátítani. A nagymarosi önkéntesek – a rengeteg segítség mellett, amit kaptunk és kapunk is tőlük -, felajánlották, hogy beléphetünk az egyesületükbe, s mint ottani tagok – mivel nekik már van vonulási engedélyük -, mi is gyűjthetünk az éles káreseteknél valódi tapasztalatokat.

KK: Mi volt a legnagyobb élményed eddig élesben?
PG:
Nyár elején volt egy kisebb tűz a kóspallagi elágazással egy vonalban a bicikliút mentén, ott már én voltam elöl, és locsoltam a tüzet. Az egy meghatározó élmény volt, mivel elég sok munka volt abban, hogy ide eljuthassak. Aztán persze bőven van még hova fejlődni, mindig jöhet egy eddig nem látott káreset.

KK: Gondolkodtál-e azon, hogy hivatásos legyél?
PG:
Ezt az előbb említett barátom megtette, ő most már a váci parancsnokságon dolgozik. Nagymaroson is van két tűzoltó, akik önkéntesből hivatásosra váltottak. Én is elgondolkodtam rajta, de előbb az egyetemet szeretném befejezni, aztán meglátjuk. Egyelőre ez nekem teljesen megfelel, hogy önkéntes vagyok.

KK: Hogyan zajlik egy folyamat, hogyan értesültök, hogy indulni kell?
PG:
A Katasztrófavédelem Pest vármegyei irányítása küld értesítést, SMS formájában. Van egy applikációnk, azon jelölve van, hogy ki az, aki elérhető. Ezen keresztül értesülünk a helyzetről, és aki éppen tud, az megy. Előfordul, például egy kisebb fadőlésnél, ahová elég két ember, ott megbeszéljük egymás közt, ki induljon el, de a másfél évvel ezelőtti szobi pékségnél kialakult tűzhöz mindenki ment, aki élt és mozgott. Szóval ez káresetenként kerül mérlegelésre.
Önkéntesek vagyunk, tehát itt semmi nem kötelező, így minél többen vagyunk, annál jobb. Jellemzően 20-30% tud jönni egy-egy riasztásnál. Aki épp nem ér rá, senki nem fogja számon kérni, miért nem jött, de nyilván azért vagyunk tűzoltók, mert mindenki szeretne kimenni, segíteni.
Egyébként a váci és a nagymarosi önkénteseknek, mint közreműködő egyesületeknek jogosultságuk van elkezdeni felszámolni a káresetet, majd a hivatásosok veszik át az irányítást, amikor megérkeznek a helyszínre, nálunk is ez most a cél.

KK: Milyen élményekkel gazdagodhat egy önkéntes tűzoltó? Létezik-e valóságban az a sztereotípia, hogy fáról kell macskát menteni?
PG:
Ahogyan a vasutasokra mondják, hogy „akit a mozdony füstje megcsapott…” nekem nagy élmény volt minden, abszolút beszippantott. Nem mondom, hogy nem nehéz, mikor két kilométeren át cipelünk valakit a turistaúton, hordágyban, vagy ha már nem lehet mit tenni, mire értesítenek és kiérünk.
A macskás történetre visszatérve, elég ritka, hiszen ha egy macska felmászik a fára, jó esetben le is tud jönni onnan. Nagyon ritkán kiscicákkal előfordul, hogy nem tudják megoldani a helyzetet, de azért nem ez a jellemző feladatköre egy önkéntes tűzoltónak. Mindemellett gyakori, hogy vadállatok szorulnak kerítésbe, esnek aknába, ilyesmi. Ez a mentés is jellemzően tűzoltói feladat, méghozzá eléggé komplex, mert amíg egy embernek el tudjuk mondani, hogy mit tegyen, hogy könnyebben kimenthessük az adott helyzetből, addig egy állatnak elég nehézkes elmagyarázni, hogy hol és mibe kapaszkodjon. Én mondjuk személy szerint ilyenen még nem vettem részt.
Egyszóval az állatmentés teljesen valid, tűzesetnél is először ugyan az emberéletet mentjük, de utána a házi-és haszonállatokat is.

KK: Hogyan tovább a kismarosi egyesülettel? Mik a tervek?
PG:
A cél, hogy a hagyományőrző szintről minél előbb továbblépjünk, és vonulási engedélyt kapjunk Kismaros, Szokolya, Kóspallag, valamint Verőce területére.
Ehhez elsősorban létszámra van szükség. Jelenleg szerencsére hét új jelentkezőnk van, a meglévő hét mellé, és ha mind a hét újonc sikeres alapvizsgát tesz, nagy eséllyel megkapjuk az engedélyt a beavatkozó kategóriára.
Sokan attól tartanak, hogy rengeteg időt felemészt az önkéntesség, de ez nem egy ilyen jellegű elfoglaltság, nem kell szolgálatban lenni. Ugyan lehet ügyeletet vállalni, de ez nem kötelező, akkor csinálunk ilyet, ha van rá elég önként jelentkező, és az is elsősorban a gyakorlásról szól. Ez a tevékenység annyi időt vesz el, amennyit valaki rászán. Ami kötelező, az az alaptanfolyam elvégzése, de erre is több lehetőség van, nem muszáj rögtön megcsinálni, illetve jó minél több gyakorlatra elmenni. Jellemzően Nagymarossal gyakorlatozunk, illetve bemutatóink szoktak lenni különböző iskolai és faluprogramokon. Legközelebb például Kóspallagra megyünk a lovasnapra.

KK: Hogyan működik az egyesület a „hétköznapokban”? Edzések vannak, vagy hogyan képzeljük ezt el?
PG:
Hasonló, egy edzéssel legalábbis simán felér, például amikor meg kell szerelni egy osztott sugarat. De sokféle gyakorlat van. Van amikor a tűzoltást, van amikor a műszaki mentés különböző fajtáit gyakoroljuk. Mivel minden káreset más, ezért igyekszünk minél több eshetőségre felkészülni, hogy minden helyzetben helyesen tudjunk cselekedni, és az ember mindig ott legyen fejben. Ezzel együtt nem egy bonyolult szakma, és ott vannak az idősebb, tapasztaltabb kollégák, akik mindig segítenek. Csapatként dolgozunk, ez nem az egyéni hősködések szakmája.
Gyakorlatok után néha összeülünk valahol, vagy akár a gyakorlatoktól függetlenül is szoktunk csapatépítő alkalmakat tartani. Mondjuk egy kemény káresetnél nem nagyon van jobb csapatépítő. Sokat jelent, amikor utána átbeszéljük a káresetet. Ekkor megbeszéljük a tanulságokat, valamint ilyenkor tudjuk kibeszélni magunkból az érzelmileg nehezebb dolgokat is.

KK: Hogyan tudtok fennmaradni? Lehet-e benneteket valahogyan támogatni?
PG:
Leginkább adományokból, támogatásokból, és természetesen pályázunk is, amikor lehetséges.
Egy teljes bevetési szett ára jelenleg körülbelül 800.000 forint. És persze ez személyenként értendő. Ennek az előteremtése nagy kihívás, de dolgozunk rajta.
Vannak, akik hasznos eszközökkel segítenek, mint például lapát és puttonyfecskendő, amik erdőtüzeknél nagyon hasznosak tudnak lenni.

KK: Hogyan lehet jelentkezni hozzátok? És hány éves kortól?
PG:
18 év felett minden érdeklődő hölgyet és urat szívesen látunk, akinek van kedve kipróbálni magát a hétköznapi hősök között.
14 éves kortól már lehet jönni ifi tűzoltónak, ha valakit már ennyi idősen érdekel a tűzoltók világa. Káresethez ugyan csak 18 éves kortól lehet kimenni, de bőven jut a fiataloknak is feladat, lehet gyakorolni is, bizonyos programjainkra eljöhetnek. Így korán elkezdhetik a felkészülést, és felnőttként már gyorsabban letehetik a vizsgát.

A facebook oldalunkon vannak az elérhetőségeink, a tagsággal kapcsolatos bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk. Keressetek bátran!

 

Szóval aki kedvet kapott, támogatni, jelentkezni, a következő oldalakon tudja megtenni:
http://kismarosote.hu/
https://www.facebook.com/profile.php?id=100064938002113

 

Parragh Gellért
Fridrik Klaudia Bernadett