Mozgóképes beszámoló a májusi bizottsági és testületi ülésről

0
551

Kismaros Község Önkormányzata megtartotta a 2023-as év ötödik Pénzügyi, Ügyrendi és Településfejlesztési Bizottsági valamint Képviselő-testületi ülését.

Az üléseken a legnagyobb közérdeklődésre számot tartó napirendi pontok közé tartozott, hogy a testület egyhangúlag támogatta a törvény által adott lehetőség alapján, a Kis Morgó Óvoda és Bölcsöde intézményvezetőjének, Ritz Erikának az újabb öt évre szóló megbízását. A döntést még a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak és a tantestület többségének is támogatnia kell.

Támogatta a testület többsége a Dunakanyar Rendészeti Társulás megállapodásának módosítását, így Szokolya is csatlakozik augusztus 1-től Verőce és Kismaros mellé, ettől az időponttól közösen működtetik a Közterületfelügyeletet és a Mezőörséget a három településen.

A testület döntött a 2023-28-as időszakra vonatkozó új Helyi Esélyegyenlőségi Programjáról is.

Az avar és növényi hulladék nyílttéri égetéséről szóló rendeletet ismét nem módosította, illetve szigorította a testület, mivel a bizottsági ülésen nem alakult ki többsége a szigorításnak. A napirendi pontot várhatóan a következő ülésen is tárgyalják.

Minden más információ és esemény, amely az üléseken történt, a 2023-ban is rendszeresen készülő, vágatlan videófelvételeken megtekinthető!