Nádasi László, élt 88 évet

0
580

Hát elment Ő is.
Váratlanul, mindenkit meglepve éppen a 88. születésnapja körül.

LacibacsiIgazi közösségi ember volt, akiről nem túlzás azt állítani, hogy mindenhez értett. A szereléshez éppúgy, mint a földekhez, a vizekhez, a házakhoz, és egyáltalán Kismaroshoz. Gyönyörűen énekelt, talán, ha nem ide születik, még hivatásszerűen is űzte volna. Nem véletlenül volt a templomi énekkar oszlopos tagja.
Egyébként is hívő emberként élt. Gyermekkorában már cserkésszé avatták, a Fecske őrs tagja aktív volt. Az egyházközség tagjaként, és sokáig templomgondnokként hűségesen szolgálta a közösséget.

Éveken át volt a kismarosi Kossuth Szakszövetkezet vezetője is, és talán kevesen tudják, hogy a munkát vállalt négyévente a választások alkalmával. A Választási Bizottság elnöki tisztét töltötte be.
Különös szeretet fűzte családtagjaihoz, büszke volt unokájára és dédunokáira. A kor szellemét sem hagyta számításon kívül, számítógépen tartotta velük a kapcsolatot.
De amiért a legtöbben szerették, istenáldotta humora volt. Mindenre tudott valami tréfát, mindenkiről eszébe jutott egy-egy anekdota, ilyenkor még ősei nyelvét is elővette. A társaság szíve-lelke volt, aki vérbeli kismarosiként szeretett jókat inni is, főleg, ahogy Ő nevezte a „a stokackeri rettenetesből” vagy „ kismarosi borzasztóból”. Csak mosolyogva tudjuk Őt felemlegetni.

Összeállhat hát a mennybéli énekkar, ebből a korosztályból minden régi dalos kedvű elment. Február negyedikén még vidáman koccintott a 88. születésnapjára, egy hét múlva már nem élt. Kegyes volt hozzá a sors, nem engedte szenvedni.

És neki, aki évtizedeken át a harangok megszólaltatója, és doktora volt, mégsem szólt a harang. Néma maradt, mikor az őt elbúcsúztató Atya megérkezett a temetőbe, és hallgatott akkor is, amikor utolsó útjára vitték a hamvait. Valami elromlott, vagy elfelejtették megszólaltatni, nem tudni. Az általa fölszerelt elektromos harang pedig éppen az első feleségének a temetésén szólalt meg először – súgta valaki a fülembe. Borzongató történet – mondták többen is -, mintha a harangok is gyászolták volna.

Hálát adunk földi életéért, hogy ismerhettük és szerethettük őt. Derűs emlékét megőrizzük, míg csak emlékezni tudunk.

Nyugodjék békében!
Végvári Györgyi