Bár szerintem volt.
Legalábbis azt gondoltam még január közepén, hogy az nem normális, hogy napok óta olyan víz folyik a csapból, ami fehér színű, szinte tejes. És aztán ez a fehérség nem tűnik el belőle, hanem habbá áll össze a tetején. Vékony habbá.
Találkoztam már olyan csapvízzel, ami levegős volt, de abból a buborékok szépen eltávoztak, másodpercek alatt kitisztult a folyadék. Itt azonban nem ez volt az ábra. Ráadásul nem csak én, vagy a szomszéd tapasztaltuk az anomáliát, hanem Kismaros több pontján is hasonló volt a helyzet.
Kézenfekvőnek tűnt megvizsgáltatni a vizet a szolgáltatóval. Még ha nem is egészségtelen, de visszataszító. Hadd tudjam, mitől.
A bejelentés után két nappal ki is jöttek. A víz aznap már nem volt fehér (inverz Murphy: ami megjavulhat, az meg is javul), sőt semmilyen elváltozás nem látszott rajta. A szakembernek már a szokásos csapvíz folyt a mintavételi edénybe.
Ennek megfelelő lett a vizsgálati eredmény is.
Az a lényeg, hogy ez alapján a víz már tiszta Kismaroson. Ugyan a laboreredmények mellett nincsenek referenciaszámok, cserébe ha valaki veszi a fáradságot és utánakeres, hogy mik lehetnek a referenciaértékek, akkor megnyugtató választ találhat például a Wikipédián.
Az meg, hogy nem tudtam meg, hogy mitől volt habos, maradjon az én bosszúságom. Legközelebb résen leszek és saját mintát adok a szakembereknek.