Az Oktatási Bizottság elnöke és az Óvodai Szülői Szervezet tagjai találkoztak egymással november 24-én, hogy kialakítsanak egy párbeszédet a bizottság és az óvodás gyermekek szülei, valamint az őket képviselő SZMK között.

Moór Róbert, a bizottság elnöke arra kérte a szülői munkaközösség tagjait, hogy segítsék a két intézmény közötti kommunikációt, és javaslataikkal, ötleteikkel, vagy problémáikkal is forduljanak bizalommal hozzá. A cél, hogy a szülők igényeit és a pedagógiai programot az SZMK közvetítésével közelíteni lehessen egymáshoz. A képviselő elmondta, terveik között szerepel az óvoda tovább bővítése, aminek eredményeként egy jól használható épület jönne létre, öltözőkkel, fejlesztőszobákkal. Az itt lakó családok igényeinek feltérképezése után a bölcsőde kialakítása is elképzelhető.
Fontos új irány a civil tehetséggondozás, amibe a felnövekvő generáció már bekapcsolódhat. Moór Róbert kitért arra is, hogy digitális úton hatékonyabbá lehetne tenni az ügyintézést Kismaroson, így egy elektronikus ügyintézésre alkalmas felület kidolgozása is a tervek közt szerepel. Ennek részeként létrejönne egy kommunikációs felület, amin keresztül érdemi eszmecsere zajlana a kismarosi lakosok és az önkormányzat tagjai között – ergo egy fórum lehetne, nyílt és zárt rendszerű részekkel.
A szülői szervezet részéről elhangzott felvetések között szerepelt az iskolásokat ünnepek előtt leterhelő túl sok program, a gyermekorvos hiánya a faluban, az étkeztetés problémái, és a bővítéssel kapcsolatos javaslatokról is szó esett.
Liebhardt Petra