Rejtély az Erdei Ferenc utcában

0
1042
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Két hónapja írtunk az Erdei Ferenc utcai stop tábla eltűnéséről. Akkor még nem sejtettük, hogy milyen különös, rég múlt idők homályába vesző rejtélybe botlottunk. Gyakorlatilag a közlekedési táblák Bermuda háromszöge bukkant a felszínre Kismaroson. Akkor ezt írtuk az esetről:

„Sajnálatos módon nem rég oszloppal együtt eltűnt az Erdei Ferenc utca, Szokolyai út sarokról a stop tábla, ami pedig ebben a csomópontban különösen fontos közlekedési jelzés, hiszen a járda szinte beláthatatlan. (…) Hogy ki, és milyen indíttatásból tüntette el a táblát, nem tudjuk, de maradjunk annyiban, hogy hihetetlenül felelőtlen volt.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
És aztán egy borongós éjjelen a Kikiáltó székházának porlepte, egér lakta, csontvázakkal teli levéltárában senyvedve, véletlenül erre a kísértetiesen hasonló esetre bukkantam, szeretett újságunk 2007 júliusi számában:

tábla lopás

Vajon van összefüggés a két eset között? Ugyanaz a tettes? 9 évente csap le, vagy közben máshol is tevékenykedett? Mi történhetett a táblákkal? Fogva tartják őket, vagy már ki is dobták azóta? Ezek a kínzó kérdések merültek fel bennem, de megnyugvást nem találtam. Mindenesetre a módszer és a stílus egybevág…

Egy biztos, ebben a kereszteződésben a táblák néha nyom nélkül eltűnnek.