Életének 66. évében elhunyt Seregi György ötvös-kovács iparművész, a hallgatag, mélyen érző, nemzeti szívű alkotó. Gyászolja családja, barátai, és mindazok, akik megismerték és megszerették műveit.
Nagymaroson élt egy csendes ember, csak a Dézsma utcában lehetett hallani a kopogását. Műhelyét egy félig összedőlt présházból alakította ki, ahová elvonulhatott, és az ajtó becsukásával a felgyorsult világot kizárhatta. Belemélyedhetett gondolataiba, saját világába – a szobrai világába. Kemény, nehéz, egészségromboló, önpusztító munkával építette alkotásait.
Munkáival több helyen is találkozunk, szemünknek öröm, és az alkotó talán eszünkbe sem jut. Nagymaroson, a Duna partján álló Életfa, az Országzászló fölött égbe törő madár, és a templom előtti téren lévő míves díszkút őrzi keze nyomát. Kismarosra, a ciszterci apátságba életműve jó része koncentrálódik, a kovácsoltvas kaputól a tabernákulumon át a templom keresztjéig. Vácra készült a Kálvária Szentsír Kápolna kapuja, Szent Erzsébet szobra, és az „1956-os Emlékmű” a váci fegyháznál, hogy csak a környékünkön lévő alkotásait említsük.
Seregi György hamvait 2019. január 11-én helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Váci utcai Belvárosi Szent Mihály templomban.
Nyugodjék békében!
Forrás: vasárnap.hu
kisduna.hu
